Újra győztes vágányon a Vasutas

Akcióban Varga Kevin   Fotó: DVSC.hu

Herczeg András csapata csaknem két hónap nyeretlenség után az újonc Kisvárdát fogadta szeptember 29-én a Nagyerdei Stadionban. A szabolcsi gárda a kilátástalan rajt és Kondás Elemér menesztése után némileg egyenesbe került, legutóbbi öt meccsén nem kapott ki, így mindenképp érdekes találkozóra volt kilátás.

A kezdőcsapat összeállításával Herczeg András mindenkit meglepett, hiszen Nagy Sándor előtt a Barna-Kinyik-Pávkovics-Kusnyír hátsó alakzat, egy csapatrésszel feljebb a Bódi-Haris-Csősz-Varga kvartett, a támadósorban pedig a BKV Előre otthonában sikerrel megvívott kupameccsen korrektül mozgó Bereczki-Szécsi páros kapott bizalmat. Ez minden eddiginél fiatalabb átlagéletkort, valamint nyolc saját nevelésű játékos csatasorba állítását jelentette. Ezzel szemben a másik oldalon magyar játékosból is mindössze hármat találhattunk a szabolcsiak tizenegyében.

A találkozót lendületesen indította Herczeg András legénysége, Bódi mindjárt a hetedik percben nagy helyzetbe került, ám a körülményes átvételt követően kimaradt a lehetőség. Nem úgy a másik kapunál, ahol az annak idején Debrecenben is megforduló, majd bundaügyletekbe keveredő Horváth Zoltán előzte meg Pávkovicsot, majd a kapuba továbbított. 0-1!

A hátrány nem fogta meg a Vasutast, főképp a csapatunk jobbszárnya volt aktív, ahol aTőzsér hiányában csapatkapitányi karszalagot viselő Bódi ügyesen szövögette akcióinkat, remek meglátásai és átadásai révén több ígéretes akciót vezethettünk, ám ezek kivétel nélkül elhaltak a masszívan és lelkesen küzdő kisvárdai védőfalon.

Nagy kedvvel és szokatlan önzetlenséggel játszott Varga Kevin is, aki ha kicsit pontosabb, pazar gólpasszt adhatott volna Bereczki Dánielnek. Ám a helyzet végül kihasználatlanul maradt, hasonlóan az összes többi debreceni lehetőséghez, így hiába szegeztük kapuja elé riválisunkat, negyvenöt percet követően egygólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző.

A folytatásra még offenzívabb szellemben küldte pályára övéit Herczeg András, s kettőt is cserélt: Bereczki helyén Takács Tamás, Csősz helyén pedig Könyves Norbert folytatta. Az agilis támadójáték az 55. percben hozta meg az áhított áttörést: Bódi ívelt be egy kis szöglet után, tette mindezt mérnöki precizitással, így Takácsnak nem volt nehéz dolga, megpattanó fejese meg is találta Felipe kapujának rövid alsó sarkát. 1-1!

Az újabb találatra bő tíz percet kellett várni, ekkor Bódi szabadrúgása csattant a keresztlécen, ám a kipattanó labdából Barna Szabolcs befejelte pályafutása első NB1-es találatát. 2-1!

A hátrány tudatában a Kisvárda „elkormányozta a buszt” kapuja előteréből, Horváth helyzetbe is került, ám szerencsére nem járt sikerrel. A mieink kontráiban pedig rendre megvolt a gólveszély. Ennek megfelelően a véghajrában harmadszor is bevettük ellenfelünk ketrecét, miután Könyves jó ütemű indításával Takács lépett ki, s könnyedén gurított a hosszú alsóba. 3-1, eldőlt!

Összegzésképp elmondható, hogy csapatunk ötletesen és elszántan futballozott, így a DVTK elleni, augusztus eleji győzelmet követően újra három pontot szerzett. A találkozó képéből egyértelműen kirajzolódik, ha az elvárt játékminőséghez megfelelő helyzetkihasználás társul, nem lehet problémánk, és a szeptember végi győzelmet még több siker követheti.

A folytatásban emberes feladat vár a mieinkre: szombaton a listavezető Ferencváros otthonában vizitálunk a Groupama Arénában.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.