Tolongtak az emberek

Sokan voltak, jól szórakoztak

Felpezsgett az élet Nagyrábé életében, amikor augusztus 10-én ismételten sor került a már lassan hagyományosnak mondható Nenyere fesztivál megrendezésére. Ezen a napon több százan léptek ki az otthonokból és léptek a kikapcsolódáshoz vezető útra. A helyieken kívül számos környékbeli településről utaztak ide a szórakozni vágyók.

Miről is szól ez a Nenyere (NEm NYEREség orientált) fesztivál? Legfőbbképpen a kikapcsolódásról, a lokális közösség megerősítéséről és végül, de nem utolsó sorban a hagyományok ápolásról is. Ez egy olyan esemény a község életében, amikor az idősebbek átadhatják a tudásukat és a tapasztalataikat a fiatalabb generációk számára. Legfőképpen a lovas kultúra, a lovas hagyományok és a hozzá kapcsolódó szokások kerülnek a középpontba, de a falusi identitás és falusi élet szemléltetésére is sor kerül. Ideális lehetőség a családok számára is, hogy ne csak az otthoni „fészkükben” töltsék el az idejüket, hanem új helyszínen is. Mindeközben új tapasztalatokat szerezhetnek a régmúltról. Ezen túl új barátságokat is köthetnek a kint lévő társaikkal, eszmecseréket folytathatnak és megoszthatják a tapasztalataikat egymással.

A rendezvény lovas felvonulással vette kezdetét délután. Ezt követően a gyerekprogramokra helyeződött a hangsúly. Az esti programokon számos fellépőt köszönthettek a kilátogatók. Az előadók főleg a mulatós zenei stílust képviselték. Mi más is lehetett volna? Hiszen ez a zenei irányzat tudja legjobban visszaadni a régi idők falusi hangulatát.

Az esti program 19 órakor vette kezdetét. A színpadot Bodnár Natália avatta fel, akit Peter Srámek követett. Már a kora esti órákban nagy tumultus alakult ki a színpad előtt. Ahogyan telt az idő, a színpad előtti tömeg egyre csak gyarapodott. Időközben előkerültek a mobiltelefonok is, az emberek nagy kedvvel készítettek fényképeket, illetve videó felvételeket a koncertekről.

Ahogyan a nap lenyugodott, úgy a színpadon új fény került elő Csocsesz személyében. Aki a hangulatos és szórakoztató műsorával, dalaival bűvölte el a fokozatosan növekvő közönséget. A rajongók sokszor egymás lábát sem kímélve adták át magukat a hangulatnak. Őt követte az egyik legnépszerűbb előadó, Matyi és a Hegedűs. A közönség szinte végig együtt énekelt az előadóval, a régi és az újabb slágereket egyaránt.

A koncertek közötti szünetben került sor a tombolahúzásra és a díjak kisorsolására. Az izgalom szinte tapintható volt. Az egyik legérdekesebb fődíj egy póniló volt, amely a „Remény” nevet viseli. Az ő sorsát figyelték a legtöbben. Sokan áldották, sokan pedig átkozták a szerencséjüket. A tombolahúzás 30 percig tartott, aztán ismét a mulattságé volt a főszerep. A hangulatot a Bittó duó folytatta, a lelkesedés töretlen volt. 

A fesztivál zárására 2 két nappal később, augusztus 13-án került sor egy lovas nap keretében. Itt a pacik és a hajtóik különböző ügyességi és fogathajtó versenyeken tehették próbára a tudásukat, továbbá csikós bemutatók is szórakoztatták a nézőket.

Gyenge Imre

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.