Tavaszi fegyvermustra Száron

 Tatabánya, 2014. április 24., csütörtök (MTI) - A lovagkor elevenedik meg szombaton Száron, ahol a Vértes Történelmi Hagyományőrző Ifjúsági Egyesület tart tavaszi fegyvermustrát, fegyvernök- és apródpróbát.

 

    A fesztiválon az érdeklődők megismerhetik, mit kellett tudnia egy lovagnak, egy fegyvernöknek és egy apródnak, miképp adtak számot az ifjak tudásukról a tapasztalt lovagok előtt - közölték az MTI-vel a szervezők.  A látogatókat Kinizsi Pál, Mátyás és Toldi világa várja a Tatabánya közelében fekvő településen. Bemutatják a puskapor európai megjelenése előtti fegyvereket, harcmodorokat és viseleteket, a gyerekeket történelmi játszóházzal és vetélkedőkkel szórakoztatják.

    A hagyományőrző egyesület 2007 nyarán alakult, alapítói évek óta foglalkoztak kézművességgel, íjászattal, lovaglással, történelmi kutatómunkával.  A szervezet magját az apródcsapat alkotja, amelynek tagjai hetente részt vesznek az egyesület által szervezett íjász szakkörön, szablyavíváson, ahol elsajátíthatják a középkori, illetve újkori harcmodort.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.