A szomszéd rétje

Trencsény

A közmondás szerint „a szomszéd rétje mindig zöldebb”, azaz mások helyzete többnyire jobbnak tűnik, mint a magunké.

Az állítás akkor megalapozott, ha van összevetési lehetőség. A kételkedés az emberi gondolkodás mozgatórugója. Aki az igazságot keresi, ne üljön kedvenc foteljában, ne vakargassa hasát, ne higgye az aktuális politikai hatalmak megnyilatkozásait. Keljen fel, járjon utána, az igazságról saját szemével győződjön meg, alakítsa ki véleményét. A tényekkel alátámasztott meggyőződés a hiteles, nehezen kikezdhető.

Nemrég Szlovákiában jártam. Mi, magyarok túlságosan nem szeretjük őket (fordítva is igaz). Trianon az oka, mert a nációk azért évszázadokon keresztül képesek voltak békésen együtt élni. A Kárpát-medencében jó néhány város múltja bizonyítja (Nagyszeben, Kassa, Ungvár, Temesvár), igenis létezett a tolerancia magyarok, románok, tótok, svábok, szászok között. A nemzetiségeket a politika haragította egymásra. Szomszédos országokban mostanság nem lehet úgy utazgatni, hogy az ott élő, többségi nemzethez tartozók némelyike ne tenne megjegyzést a magyarságra, Magyarországra, mert zsigerből gyűlölnek minket. De vajon miért? Talán a becsmérlők sem tudnának értelmes választ adni. A gyűlöletet sulykolják beléjük, ők pedig kritika nélkül teszik magukévá.

Ezek azonban érzelmek. A gazdaság nem ismeri az érzést, csak száraz tények, adatok határozzák meg egy-egy állam helyzetét. Itthon nincs olyan nap, amikor a kormányzati kommunikáció ne kürtölné világgá: „Magyarország jobban teljesít”, meg „Dübörög a gazdaság”. E tekintetben szomszédaink szerényebbek, annál többet tesznek. Nem a szájukat jártatják, hanem keményen dolgoznak. Szlovákia középső részén (Vág völgye, Trencsény, Zsolna) járva a példák sokasága győzött meg arról, hogy a szlovákok előttünk járnak. Elég csak az autópálya programjukat említeni. Tíz év alatt hihetetlen dolgokat műveltek. Építettek egy északi gyűrűt (Tornyosnémeti – Kassa – Poprád – Zsolna – Trencsény – Pozsony), előkészületben egy délebbi. A természeti viszonyok miatt a sztrádák egyes részeinek tervezése mérnöki bravúr, kivitelezése pedig heroikus munka eredménye. Eperjes és Poprád között például ötkilométeres alagutat fúrtak, vagy Vágbeszterce felett völgyhídon oldották meg az autópálya folyamatosságát. Egy-egy kilométernyi szakasz elkészítése többszörösébe kerül a hazánkbelinek, de van rá pénz és rengeteg munkahelyet teremt. Az alsóbbrendű utak is simák, kátyúmentesek. Hol tartunk mi ettől?...ja, az autópálya építkezéseken vasárnap is dolgoztak. Annyira fontos nekik az infrastruktúra fejlesztése.

A nagyobb városok környéke ipari parkok sokaságától hemzseg, de útközben is gyárak, üzemek, vállalkozások…, szóval az arrafelé járó minden kilométeren érzi a szorgos munkát, annak eredményeit.

Persze biztos akadnak, akik ezek után megkérdőjelezik magyarságomat. A sárdobálás helyett inkább vegyék a fáradságot és nézzenek körül a szomszédos országokban. A tények a világ legmakacsabb dolgai.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.