A sosem látott kosármeccs

"Jól szórakoztak a szurkolók"

A DEAC férfi kosarasai férfias játékkal kiütéses győzelmet arattak a Kaposvár vendéglátóiként az Oláh Gábor utcán, kedd este. Az eredmény 90-49 lett, azonban „látatlanban” igen nehéz bármit is mondani a mérkőzésről.

Őszintén, semmit nem lehet megfogalmazni, mert közvetítés egyáltalán nem volt. Furcsa, hogy Magyarországon, ahol a sport állítólag kiemelt helyet foglal el a nemzet életében, az alapvetően kosárlabdára (is) szakosodott platform, az Antenna Hungária, mint hazánk egyik legnagyobb televíziós műsorszolgáltató egysége üres képernyőt, kilátástalan, vak sötétséget kínál. Természetesen, mindezt nem ingyen, hiszen a szolgáltatást meg kell fizetni. Mit? Az immár MindigTV GO nevet viselő streaming-alapú internetes felület először pislákol, majd hosszas tépelődés után elmenekül a nyilvánosság elől, és közli, a mai meccs gyakorlatilag nem létezik. Egy idő után nincs a műsorújságban egyik aktuális mérkőzés sem. Tehát a közvetítő fél szerint nem is játszanak. Hogyne játszanának? És éppen jelenleg is kiváló teljesítményt nyújtanak. A játékostársak tapsolnak örömükben, a pályán lévők kosarait éljenzik, a készülékek előtt összegyűlt rajongók pedig ugyanezt teszik a dühtől vezérelve. Gúnyosan tapsolnak a szolgáltatónak, hogy a pénzükért cserébe nem tapsolhatnak kedvenc kosárlabdázóiknak.

Nos, akkor összegezzük, mi történt! A DEAC a Kaposvárral játszott. A fekete-fehér Kovács-alakulat igencsak tetemes diadalt kovácsolt össze magának, égetően fontos két pontot zsebelt be a cívisvárosi alakulat. De jó lett volna látni ezt a gálát – csettintett indulatosan valamennyi Debrecen-drukker, elismerően a csapatra nézve. A 2020-as esztendőben elkezdődött kaotikus, mára helyenként hisztérikussá vált állapotok eredményeképpen, mint tudjuk, a lelátók konganak az ürességtől, ki tudja, még meddig. Csak találgatásokat hallani. Azt azonban rövid gondolkodás után meg is fejthetjük, miként, kinek a jóvoltából lehetne biztosítani a szurkolók számára a lehetőséget, hogy nyomon követhessék kedvenceik szezonját…ha már a csarnok üresen kell, hogy visszhangozzon.

A klubnak kellene gondoskodnia a közvetítésről? Azt hiszem, nem feltétlenül érdemes az érintett sportszervezeteket hibáztatni a sorozatos technikai kimaradásokért, hiszen a klubok városának helyi televíziója, digitális médiuma, vagy épp a csapat közvetítése csupán átmeneti, szűk réteget kielégítő megoldást nyújthat. Ennek mégis látjuk némi eredményét, hiszen a helyi közvetítések időnkét elérhetőek a tévén keresztül, persze, ha épp a műsorkínálat szűkössége úgy engedi. A gondok ennél távolabbra, magasabbra és szélesebb körre mutatnak. A képernyők országos szinten sötétek, az események „globális” tisztánlátásának felkínálása aligha a helyi szervezők feladata. Jóval magasabb szinten kellene megpróbálni egy kicsit szurkolóbarátabbá, s egyáltalán láthatóvá, elérhetővé tenni a sportot abban az országban, amelyet a világsajtó felé az illetékesek büszkén sportnemzetként kiáltanak ki – eredmények, teljesítmény tekintetében korántsem érdemtelenül, ez esetben viszont a rugalmasság, illetve a háttérben zajló problémamegoldás a fő kérdés.

Közhelyes, de igaz az előző és a következő gondolatokra is: akinek nem inge…

A szövetség, úgy tűnik, lát, de csak bizonyos távolságra, azon túl már nem figyel. Mindeközben valamennyi szurkoló egyszerre néz, figyel, tűkön ülve várakozik, de látni egyszerűen lehetetlen.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.