Rogán: újra Gyurcsány a baloldal "vezére"

Budapest, 2014. január 11., szombat (MTI) - A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő lett újra a baloldal vezére, és ő diktálja a programot is, amely veszélyezteti a családi adókedvezményt, a gyed extrát és a rezsicsökkentést is.

 

    Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, Gurmai Zita szocialista képviselő ATV-s nyilatkozata nyilvánvalóvá tette, hogy a szocialistáknál felmerült a gyed extra megszüntetésének lehetősége, és reális veszély lett a Gyurcsány-korszak visszatérése is. A volt kormányfő ismét visszatér a politikába és egyértelművé vált az is, hogy újra ő a baloldal "vezére", az ő programja érvényesül - mondta. Ebben pedig a családi adókedvezmény eltörlése is szerepel - tette hozzá.  Rogán Antal emlékeztetett: a Gyurcsány-kormány alatt nemcsak a gyedet csökkentették háromról egy évre, hanem megszüntették a családi adókedvezményt is. Hangsúlyozta: most már nem csak a rezsicsökkentést, hanem a gyerekek után járó támogatásokat is meg kell védeni.

    Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP európai parlamenti képviselője, nőtagozatának elnöke, Gurmai Zita pénteken az ATV-ben arról beszélt, kormányra kerülve eltörölnék a gyed extrát.

    Gurmai Zita erre reagálva szintén pénteken közölte: az MSZP a gyed extra minden elemét támogatja, Selmeczi Gabriella rémhírt próbál "kreálni" egy félreérthető megfogalmazásából.



MTI 2014. január 11., szombat 14:28

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.