Rendíthetetlen hit - bravúros győzelem Törökországban

Taktikai megbeszélés  Fotó: Derencsényi István

Bár papíron esélyesként lépett pályára a török Kastamonu otthonában a DVSC-SCHAEFFLER, végül alaposan meg kellett izzadnia a pontokért az EHF-Kupa csoportkörének első fordulójában. Köstner Vilmos együttese úgy nyerte meg a meccset, hogy mindösszesen kétszer vezetett a hatvan perc során.

Aki kicsit is ismeri a nemzetközi női kézilabdázás közelmúltját, az vélhetően nem jósolt könnyed kirándulást a debreceni lányok számára. Pláne, miután szemügyre vette a tényt, miszerint román bírópáros fúj majd az összecsapáson.

A sporttársak meg is tettek mindent a cívisvárosiak ellenszenvének kivívásáért, hisz a hazai csapat leghatékonyabban tüzelő játékosa, Özel nem egy ízben léphetett többet a szabálykönyv szerint megengedettnél. Olykor pedig a kapu előtti tér megsértéséről szóló passzus következetes alkalmazását is figyelmen kívül hagyták a sípmesterek.

Nagyrészt azonban a kelleténél többet hibázó debreceni védekezésnek volt betudható az, hogy a vendéglátók 2-1-es Loki-vezetés után magabiztosan ragadták magukhoz a kezdeményezést. Iskit és Özel eredményesen bombázták a sarkokat, így hiába kézilabdázott gólerősen Jeca Despotovic, s szállt be dinamikusan Vámos Petra, a félidei kétgólos lemaradás kifejezetten hízelgőnek tűnhetett a felvonás összképe alapján (17-15). Kapusaink tanácstalanságát mi sem jelzi jobban, minthogy Köstner mester mindhárom cívisvárosi hálóőrnek lehetőséget adott, ám ők csak elvétve találkoztak a labdával.

A folytatásban aztán megérkezett Kovács Anna, aki úgy és akkor nullázta le a hazai védőket, ahogy és amikor csak akarta, hogy aztán a befejezéseit se érhesse kritika. A másik nyerőembernek az ifjú Arany Rebeka bizonyult, aki a két lövést is elhibázó Varsányit váltotta az első harminc percben, s már akkor is főszerepe volt a felzárkózásban, miután mindhárom kísérletét kapuba rámolta. Ami azonban utána következett, az minden túlzás nélkül kimeríti a világklasszis szélsőteljesítmény kategóriáját. Rebi remek érzékkel variálta lövéseit, a ketrec hosszú és rövid oldalát is rendre megtalálta, de nem hiányzott a védjegyévé váló ejtésgól sem.

A hajrában utol is érte riválisát a DVSC (30-30), és a mezőny legfiatalabbja, Petrus Mirtill a létfontosságú vezető találatot is megszerezhette volna, ám lövése elszállt a hazai kapu előtt. Nem úgy Aranyé, aki nyolcadik gólját pattintotta be egy perccel a lefújás előtt. Válaszul jöhetett Hakan Günel időkérése, amely után sokáig járatta a labdát a rivális, ám a kiszorított szögből leadott löket elhalt Triffában, s mivel már csak pár másodperc volt hátra, mindenki előtt biztossá vált: újabb értékes sikerrel folytatódik a Debrecen európai hadjárata!

A lányok minden dicséretet megérdemelnek, hiszen a fárasztó és viszontagságos utat követően nagyszerűen dolgoztak a meccsen, s nem esett nehezükre, hogy egy-egy gyengébb megoldást csúszva-mászva, helyenként a labdára méterekről rávetődve hozzanak helyre. A fiatalok újfent igazolták, hogy a legélesebb helyzetekben is lehet rájuk számítani. Mindezt jól tükrözi, hogy Vámos Petra, Petrus Mirtill, valamint az ihletett formában kézilabdázó Arany Rebeka is több játékidőt töltött a pályán, mint rutinosabb poszttársaik.

A Loki legközelebb hazai pályán, a cseh Banik Most ellen lép pályára az EHF-Kupában, ám előtte egy fontos bajnoki is vár a lányokra Kisvárdán.

Női EHF-kupa, A-csoport, 1. forduló:

KASTAMONU BELEDIYESI GSK (török) - DVSC SCHAEFFLER 30-31 (17-15)

Kastamonu, játékvezetők: Manea, Iliescu (románok)

KASTAMONU: Pandzic, Rombescu (kapusok), Aydin 2, Coskun, Güler, Iskit 8, Kayumova, Özel 8, Seric 2, Türkoglu 2, Uskova 7 (3), Vashchuk 1, Woloszyk, Yilmaz. Edző: Hakan Günal.

DEBRECEN: Oguntoye, Szabó, Triffa (kapusok), Arany 8, Bordás, Borgyos, Bulath 3 (2), Despotovic 4, Karnik 2, Karsten, Kovács 8 (1), Petrus, Tóvizi 2, Vámos 2, Vantara-Kelemen, Varsányi. Edző: Köstner Vilmos.

                                                                                                                                                            Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.