Reklámadó – Trükközött az RTL?

Budapest, (MTI) - Varga Mihály szerint az RTL Klub egy 2011-es tranzakciójához kapcsolódó 23 milliárd forintos veszteségelhatárolásának mértéke már az a nagyságrend, amelyre „mindenki felkapja a fejét”, és amelyre „egy gazdasági miniszternek is illik odafigyelnie”. A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek csütörtökön azt is elmondta, hogy az adózás rendjéről szóló törvény biztosította a jogalapot számára a vizsgálat elrendeléséhez.

Varga Mihály ismertetése szerint ugyan egy konkrét ügyben rendelt adóvizsgálatot, de „természetesen ennek minden érintett adónemre ki kell terjednie, hogy a teljes képet megismerjük”.

Közlése szerint egy internetes oldal híréből értesült az RTL Klub 23 milliárd forintos veszteségelhatárolásáról egy 2011-es tranzakció miatt. „Ez már az a nagyságrend, amire mindenki felkapja a fejét, az említett cikk is úgy fogalmazott: megdöbbentő” - mondta.

Kiderült, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. megvásárolt két kábelcéget, majd amikor lejárt a törvényben előírt egy év, saját németországi illetőségű anyavállalatának túladott ezeken. Az ügylet következtében papíron vesztesége keletkezett, emiatt nem fizet társasági adót, és eddig úgy tűnik, nem fog reklámadót sem - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a 23 milliárd forint nem szokásos nagyságrend, még nagyvállalati beruházásoknál sem. „Erre egy gazdasági miniszternek is illik odafigyelnie” - jegyezte meg. Hozzátette, hogy itt nem fejlesztés vagy beruházás történt, hanem vétel, majd gyors eladás. Az egész ügyletnek olyan színezete van, mintha csupán az adókedvezmény megszerzése lett volna a cél, és nem fejlesztés vagy beruházás - mondta.

Varga Mihály azt sem zárta ki, hogy kiderül, minden szabályos és törvényes volt, „ha tényleg így van, az RTL Klub nyugodtan állhat a vizsgálat elé”. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az adózásban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. „Nem rendeltetésszerű a joggyakorlás, ha olyan szerződések és ügyletek köttetnek, amelyek célja a jogszabály kijátszása, megkerülése. Vizsgálni kell, volt-e például valós gazdasági tartalom! Eddig csak annyi biztosat tudunk, hogy a Magyar RTL 23 milliárd forinttal csökkentette az adóalapját. A kérdés az, hogy ez járt-e a magyar gazdaság számára olyan előnyökkel, amelyekhez a kedvezményt a jogszabályalkotó kapcsolta” - fejtette ki.

Megerősítette: „az adózás rendjéről szóló törvény egyértelműen rögzíti az illetékes miniszter jogkörét, ez alapján jártam el”.

Varga Mihály szerdán, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy arra utasította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy haladéktalanul kezdjen felülvizsgálati eljárást az ügyben.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.