Regénybeillő BL-döntő

A vetítőfalon üzentek a szervezők a mérkőzésre váró nézőknek

A Bajnokok Ligája döntőjének idén Párizs adott otthont. Az elmúlt esztendők alighanem egyik legemlékezetesebb és legbotrányosabb UEFA-fináléja volt. Mindez azonban aligha köszönhető magának a 90 percnyi professzionális futballnak.

A Liverpool csatára, Mohamed Salah valahol épp a Párizs melletti autópályán állva tekinthetett ki a csapatbusz ablakából, miközben az ellenfél Real Madrid játékosai mit sem sejtve itták az utolsó korty vizet a melegítés előtt. Mindeközben a Stade de France aréna körüli utcákat, tereket szinte ellepték a vörös mezes drukkerek ezrei, akárcsak a fehér dresszes spanyol fanatikusok, akik reménykedve várták a mérkőzést. Egyesek okkal, másokban csupán a hiú remény maradt. A mindent eldöntő megmérettetés kezdőrúgásának időpontja magyar idő szerint 21 órára volt kiírva. A fociéhes – és már bejutott – szurkolók azonban foci híján csupán a türelemre és egymásra hagyatkozhattak, hiszen a meccs nem kezdődött el. Először negyedórás kését ígértek a szervezők, aztán félórás csúszást. Miért? A szurkolók miatt, akik jegy nélkül, vagy épp jeggyel próbálnak bejutni, meg a sztráda zsúfoltság miatti járhatatlansága okán, aztán az miértről egyre kevesebbet mondtak, a kulcsszó csupán annyi maradt: nem biztonságos elkezdeni. A végén még az öntözőberendezés is önkényes üzemmódba kapcsolt, hogy az egyébként jóval előbbre tervezett show, a 21:23-kor elkezdett Camila Cabello-koncert előtt „lehűtse” az indulatokat. Az énekesnő koncertje pedig csak hab volt a tortán. A végletekig türelemre intett szurkolók ugyanis egyenesen leénekelték a kubai sztárt, amin ő kiakadt, a bulvársajtó pedig szombat este óta Camila „bunkó szurkolókról” szóló kirohanásaitól hangos.

Apropó, visszatérve egy kicsit a szurkolókhoz. A lelátó érdekessége, hogy úgy tűnt, a szervezők és a biztonságiak egy idő után, a kezdéshez közeledve feladták a hajszát, hiszen a kerítésen át özönlöttek a stadionba együtt a drukkerek, függetlenül attól, hogy váltottak-e belépőt, vagy sem. Ami viszont biztos, hogy alig marasztalhatók el a nézők a torlódás kialakulása miatt, hiszen befogadó létesítményként kizárólag a szervezőké a felelősség, hogy a helyszín biztosítása és a zökkenőmentes lebonyolítás megtörténjen. No, azért egy ilyen kaliberű meccsre nem árt idejében elindulni, ha szeretném elfoglalni helyemet a tribünön.

Maga a mérkőzés egyébként alapvetően – helyenként – izgalmas volt, legalábbis, ha a Pool számtalan ziccerét nézzük, amelyeket Thibaut Courtois elképesztő reflexszel hárított. A túloldalon ellenben elegendő volt néhány helyzet, amelyekből Vinicius Jr. egyetlen egyet váltott gólra, éppen elegendő előnyt szerezve, hogy a Real Madrid 1-0-ra megnyerje a 2021-22-es Bajnokok Ligáját.   

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.