Pokoli hangulatban kapott ki a DVSC

Megyeri Balázs többször is hárított bravúrosan  Fotók: DSVC

A Loki labdarúgói a Ferencváros elleni rangadón léptek pályára vasárnap koraeste a Nagyerdőn. Srdjan Blagojevic legénysége a címvédő, listavezetővel nézett farkasszemet. Több mint 13 ezer ember várta az arénában, hogy a csapatok kifussanak a gyepre. A b-közép végig töretlenül biztatta a piros-fehéreket, ám a végén mégis a fővárosiak örülhettek.

Ünnepélyes köszöntést is láthatott a közönség a kezdősípszó előtt, majd sajnos gyászszünetet is tartottak a Nagyerdőn. Előbbi, örömteli alkalom volt, hogy Dzsudzsák Balázs 100. NBI-es találkozóján lépett pályára. Az egyperces csend pedig a nemrég tragikusan hirtelen elhunyt, egykori válogatott labdarúgónak, Lendvai Miklósnak szólt.

Mindezeket követően nem volt akadálya, hogy útjára induljon a labda. A kezdőrúgás során debreceni színekbe öltözött a helyi szurkolótábor, ugyanis előkerült a látványos pirotechnika. A hangerő és a hangulat pokoli volt, ráadásul a vendégszektorból a népes budapesti tábor is jelentős biztatást produkált a Fradinak. A Vasutas kissé bátortalanul futballozott. A kezdőcsapatban helyet kapott Romanchukék nehezen álltak bele a fizikai csatákba. A hazaiak legjobbja a meccs elején egyértelműen a hálóőr Megyeri Balázs volt, aki egymás után többször is hárította Ryan Mmae lövéseit. A túloldalon, piros-fehér részről is adódott lehetőség helyzetet kialakítani, de a kaput nem sikerült eltalálni. Mégis úgy tűnt, némileg sikerül visszafogni a Ferencváros rohamait. Ennek ellenére a 38. percben Ryan Mmae rácáfolt a debreceni reményekre, kilőtte a bal alsó sarkot, ezzel kialakítva a félidei állást: 0-1.

A fordulást követően is kontrákból próbálkozott a Loki. Dzsudzsák Balázsék többször is eljutottak tiszta lövőhelyzetig, de Dibusz Dénes kapuja még mindig nem forgott közvetlen veszélyben. A hazai tábor azonban újabb látványos koreográfiába kezdett, majd az egész stadiont szurkolásra biztatta. Szűk félóra elteltével Traore lövése a keresztlécről vágódott le, a 80. percben pedig újra R. Mmae érkezett, eldöntve a találkozót és a bajnoki pontok sorsát. Az összecsapás hajrájában a kevéssel az eset előtt becserélt Antonio Mancét vitatható ítélettel, piroslappal küldte az öltözőbe a játékvezető, ez pedig végleg megpecsételte a Debrecen sorsát. A végeredmény 0-2 lett.

A Vasutas a folytatásban a Magyar Kupában lép pályára. A felcsúti Puskás Akadémia érkezik majd a Nagyerdőre csütörtökön. A labda 20 órakor indul útjára.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.