Pártok-MSZP MSZP: nincs társadalmi igazságosság az országban

Budapest, 2014. január 1., szerda (MTI) - Az MSZP szerint társadalmi béke csak ott van, ahol igazságosság is, de Magyarországon az utóbbi nem létezik az Orbán-kormány miatt.

    Nyakó István országgyűlési képviselő, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hátrányos helyzetű gyerekeket hívott meg tavaly év végén a Hilton szállodába, a menü félmillió forintba került, ami tíz közmunkás havi bére. Feltette a kérdést, hogy valóban ez-e az a társadalompolitika, amelyre az országnak, a lecsúszó rétegeknek szüksége van. Közölte: az a gazdaságpolitika, amely tömegével "gyártja le" a közmunkásokat, nem jó az országnak.     Szerinte karácsony előtt a közmunkások a fáról nem a karácsonyfára, hanem a tűzifára, a gyertyagyújtásról pedig arra gondoltak, hogy nincs villanyuk, ezért gyertyával kell világítaniuk.     

   Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke szerint az elmúlt év a középosztály lecsúszásának, a tömeges elszegényedésnek, elbizonytalanodásnak az éve volt. Azt kérték a kormánytól, hogy adják vissza a munkásoknak a 60 200 forintos nettó bért, e helyett egy 2,4 százalékos emelést hajtottak csak végre, és nem változtatták meg a szabadság kiszámításának módját sem.     Pozitívumként említette az elnök, hogy a heti bér rendszerét megszüntették, szerinte azért, mert belátta a kormány, hogy ha ezt fenntartja, akkor teljes nyomorba dönti a családokat.     

   Kordás László, a szakszervezet főtitkára szerint, ha ilyen mértékben emelik a közmunkások bérét, akkor 2022-2023-ra érik el a 2010-es 60 200 forintos bérszintet. Emellett a minimálbér emelkedésével tovább nő a különbség a közmunkások és a minimálbéresek fizetése között, holott a különbségnek csökkennie kellene.     Hozzátette: évről-évre mintegy 20 százalékkal emelkedik a közmunkára fordított pénz a költségvetésben, mivel egyre több embert vonnak be a rendszerbe, ami azt is jelenti, hogy egyre nagyobb a baj a munkaerőpiacon - tette hozzá. 


MTI 2014. január 1., szerda 16:18

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.