Paksi erőmű - Giró-Szász: az ország szuverenitása miatt van szükség a bővítésre

Budapest, 2014. január 18., szombat (MTI) - Magyarország szuverenitása miatt fontos a paksi erőmű bővítése - mondta a kormányszóvivő szombat este a Hír TV P8 című műsorában.

 

    Giró-Szász András arra hívta fel a figyelmet, hogy 2037-ig leállnak a jelenleg működő blokkok, és így a magyar villamosenergia-igény 40 százalékának fedezete eltűnik a rendszerből. Azt mondta, ha nem teszi meg a kormány ezt a lépést, akkor a 2020-as évek végére, a 2030-as évekre a függés nagymértékben nő. Jelenleg is orosz technológiával működik a paksi erőmű, így ha a jövőben is orosz technológiát használnak, a függés nem növekszik - jelentette ki. Azt mondta, a kormány "nemzetstratégiai kérdésként fogja fel a beruházást, nem pedig üzleti kérdésként". A beruházás várható kedvező hatásai között említette, hogy 1 százalékkal növeli bruttó hazai terméket (GDP), továbbá az építkezés ideje alatt 10 ezerrel nő a foglalkoztattak száma. A kormánynak sikerült elérnie azt is - jelezte a kormányszóvivő -, hogy az erőműfejlesztésnél a beruházás 40 százaléka hazai beszállítókat érintsen, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségek 15 évre oszlanak meg, és nem befolyásolják majd "az államadósság csökkenő pályáját".

    A beruházás brüsszeli fogadtatását firtató kérdésre elmondta, a magyar kormány 2013. november 26-án az energiaügyi főigazgatóságot tájékoztatta arról, hogy nemzetközi megállapodást akar kötni Oroszországgal, és erről egész napos munkamegbeszélést tartottak, majd december 14-én notifikációs jegyzéket küldtek az EU bizottságának, amely tartalmazta a megállapodás teljes szövegét.     Hozzátette: a 30 napos határidőig nem jeleztek problémát Brüsszelben, így köthették meg a megállapodást. A megállapodással kapcsolatos ellenzéki kritikákkal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy egy 2009-es országgyűlési - a szocialisták által előterjesztett - határozat adott felhatalmazást a mindenkori kormánynak a bővítés teljes előkészítésére. Közölte azt is, hogy 2011-ben az Országgyűlés elfogadta a nemzeti energiastratégiát, amelyben pontosan definiálták "a nukleáris energiával kapcsolatos jövőt", majd 2013 decemberében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a parlament nemzetgazdasági bizottságát tájékoztatta részletekbe menően az orosz féllel folytatott tárgyalásokról. Az államközi szerződést, a magyar törvényeknek megfelelően még az Országgyűlés elé kell terjeszteniük jóváhagyásra, és csak azt követően indulhat el a kivitelezés - emlékeztetett Giró-Szász András. 

    Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.



MTI 2014. január 18., szombat 21:57
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.