Nagyon szeretem Csokonai Vitéz Mihályt, ekkora tollművészből kevés van az egész világirodalomban. Amilyen Petőfi volt, olyan meg nem is volt. Nem volt, s nincs még egy költő a világon, aki ilyen kevés – voltaképpen hét-nyolc - esztendő alatt ekkora terjedelmű és minőségű életművet hozott volna létre, s aki ekkora hatást tudott volna gyakorolni kortársakra és utódokra. A maguk módján (többnyire bátran) bírálták koruk negatív társadalmi jelenségeit, alakjait, küzdöttek az igazságtalanság ellen. Igazságtalanság ma is van elég, ezért hívtam segítségül a toll óriásait, hogy kölcsönvéve halhatatlan műveik „ruháját”, magam is pellengérre állítsak egyet s mást a mai magyar életből – miközben tisztelgek is e géniuszok előtt.
(es)
Erdei Sándor:
Kapari uram
(Csokonainak a Zsugori uram verse „nótájára”)
Rühellek egy egyént. Ki az? Báró Kérész.
Megvette a címet egy halomnyi pénzért.
Hogy nímand volt a rangja, elfelejtette,
miolta mivoltát megnemesítette.
Ül dagadt sonkáján fényes ábrázattal,
nem szolgálna soha semmi áldozattal.
Őrzi álmát drága biztonsági rendszer,
őkelme vágyának kedvez ez a rendszer.
Palotája körül erős bástya magasodik,
azon az éhes nép át nem kapaszkodik.
Meggazdagították kétes üzelmei,
jobb nem tudni, honnan vannak üzemei.
S mivel kies hazánkban sántít a sajtó,
zsírfoltos titkaira nem tárható ajtó.
Nőcskéje az óhaját alig mondja ki,
Halomban hullnak bárónk ajándékai.
Tompor- és ajaktöltés, mellnagyobbítás,
fitness, wellness – járja a nőstényvakítás.
Lökök nekik valamit – mondja, ha kérdik,
hogy melósai keze mennyiért vérzik.
Dögöljön meg minden büdös hajléktalan,
semmilyen nyomorúság nincsen oktalan –
nyilatkozza, majd belép a templomajtón,
s imát mond, hogy nem nyögeti végrehajtó.
- Ha nem lesz meg idén lányomnak a Honda,
az egész lusta bandának fel lesz mondva –
fenyegeti szolgáit rezgő tokával;
ki van békülve a demokráciával.
- Mehettek panaszra, ahol az ég szőke,
hülyék vagytok hozzá, mit diktál a tőke.
Ringatja az élet, báró Kérész boldog,
harapna farába kiéhezett bulldog.
Zakó Márkus
(Petőfitől a Pató Pál úr c. vers „kaptafájára”)
Lepukkant, lúzer atyafi,
túl sáros vályogvetőn,
él egyedül viskójában
Zakó Márkus megvetőn.
Remek lenne itt, ha lenne
pénz, munkalehetőség;
köhint, morog Zakó Márkus:
beledöglünk ebbe még.
Rogyadozik a viskófal,
öldököl a szegénység,
az emberre idő előtt
telepedik a vénség.
Varrassuk fel az arcunkat,
kínálgatja hirdetés.
Köhint, morog Zakó Márkus:
beledöglünk ebbe még.
A határt szemét borítja,
parlagfű kövér terem,
nincs mit betakarítani,
üres marad a verem.
Kisemmizett bennszülöttek
nyögik kormányok terhét,
köhint, morog Zakó Márkus:
beledöglünk ebbe még.
A tág, néptelen határban,
vonyít, keservesen sír,
gyászolva tán a népet,
csívelyeg vörös dzsondír.
Sokan dolgoznának vígan,
keresik a munkát rég,
köhint, morog Zakó Márkus:
beledöglünk ebbe még.
Egy politikusnak semmi,
ha a népe nincstelen,
fogadónapján elbújik,
ajtója kilincstelen.
Éhenkórász csürhe népek,
sort állnak takarmányért.
Köhint, morog Zakó Márkus:
beledöglünk ebbe még.
A magyar türelmes muzsik,
nyírja, nyúzhatja bárki,
honi böllér, snájdig multi,
főnök, újgazdag márki.
Szolgaszív dobog mellében,
lógó fejű birka nép.
Aktuális rémes jelszó:
beledöglünk ebbe még.
(A szatirikus versek megjelentek a szerző Gyönyörködő madár (Ethnica Kiadó, Debrecen, 2012.) című verseskötetében.)
Új hozzászólás