Önkormányzat2014 - Szigetvári: minden lehetőség adott, hogy a kerületekben megszülessenek a megállapodások

Budapest, 2014. augusztus 13., szerda (MTI) - Az Együtt-PM nagyra értékeli, ami szerdán történt, és a szövetség véleménye szerint minden lehetőség adott arra, hogy a fővárosi kerületekben megszülessenek a megállapodások az októberi önkormányzati választáson való indulásról - mondta Szigetvári Viktor az MTI megkeresésére.

Az Együtt-PM ügyvezető társelnöke azt mondta: központilag arról kell megállapodni, hogy Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is támogatja, és erről lesz is megegyezés.  A szerdai történéseket értékelve kijelentette: eljutottak oda, hogy egy közös rendezvényen be tudnak majd számolni a Budapesten kialakított összefogásról, de azt kevésbé tartotta lényegesnek, hogy a megállapodást milyen formában írják alá.  Összegzésként azt mondta: "a lényeg, hogy a politikai egyezség kialakításához közelebb kerültünk a mai napon".

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke korábban - a párt budapesti elnökségének szerdai ülése után - újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy minden nyitott kérdés lezárult, az összes helyi szintű felvetést tisztázta a budapesti önkormányzati választási együttműködésben érdekelt három fél. Azt mondta, pontot tettek a tárgyalási folyamat végére, a végleges megállapodás tervezetét szövegezik, és azt hamarosan a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is aláírja.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.