Noszvaj-Síkfőkút: ott szólnak a csend hangjai

Ritka szép látvány nyílik elénk

Megérkezett a tavasz, itt a kirándulóidő. Kis hazánk hatalmas természeti értéktárral kecsegtet, többek között olyan gyémántokkal, mint Síkfőkút, a Bükkalja térségében. Ennek a kis nyugalom szigetének ráadásul akad debreceni kötődése is.

A Bükk déli részében, Egertől mindössze 10 kilométerre található Síkfőkút. Gyakorlatilag közvetlenül Noszvaj mellett terül el a tóval és erdőkkel tarkított kis településrész, és megannyi lehetőséget nyújt az arra járók számára, hogy pihenésüket aktívan töltsék, és életre hívják a csend hangjait. Nem pezsgő turistaparadicsom, mégis szívmelengető és népszerű, amolyan nyugodtan életteli környék.

A központ gyakorlatilag egy tóból áll, egy kis vendéglőből, ám a közelben megannyi üdülő- és faház épült már, hogy a vándorok itt megpihenjenek. Nyilvánvalóan nem szabad elmennünk a vendéglátóipar helyi híres képviselője, a Kurta kocsma mellett sem, sőt, még egy kis vegyesbolt is akad, ha be szeretnénk vásárolni.

Az emberalkotta léttől néhány méterre pedig turistautak vezetnek fel a hegyre, lábánál az Attila-kút forrásával, amely egy aprócska tóban végződik. Nem hosszú, ám annál látványosabb és változatosabb út vezet az „ég felé”. Oda, ahol a tisztáson vadászház vár, a tiszta idő pedig varázslatos panorámát nyújt, hogy a kilátóról egészen Mezőkövesdig tekinthessünk el. Tovább zarándokolva a bükkaljai hegytetőig pedig teljes panorámával lehet körbenézni.

A végére pedig egy kis extra érdekességet is tartogatok még. Síkfőkútnak ugyanis nem csupán turisztikai, természetvédelmi értéke kiemelkedő, hanem kulturális, Debrecenhez szorosan kötődő jellegzetessége is. Közvetlenül a síkfőkúti tó mellett található, a domb lábánál épült az a ház, amely a Debreceni Egyetem tulajdonában lévő Soó Rezső kutatóház. A cívisváros egyetemének hallgatói rendszeresen igen nagy létszámban járnak ide oktatóikkal, alkalmanként pedig teljes, átfogó tanszéki eseményeket is tartanak e házban, amelynek ódon, de szeretett, már-már legendás falai annyi mindenről mesélnek és számos kellemes emléket őriznek.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.