New York-Barcelona - Fa Nándorék később indulnak

Budapest, 2014. június 1., vasárnap (MTI) - Bár a mezőnnyel együtt elrajtol, ám a szükséges javítások miatt csak két-három nappal később vág neki a New York-Barcelona távnak Fa Nándor és Goszleth Marcell a Spirit of Hungary vitorlással.

 

    A magyar páros helyi idő szerint szombaton 10 óra körül érkezett meg az Atlanti-óceán átszelése után az amerikai nagyvárosba, így alig több mint egy napjuk maradt a vasárnap déli rajtig a pihenésre, javításra és további előkészületekre - miközben a mezőny másik négy csapata már napok óta New Yorkban tartózkodott. 

     "A versenyrendezőség kérésére mi is elrajtolunk a többiekkel, de megbeszéltük, hogy néhány mérföld után bejelentkezünk, hogy problémáink vannak és visszafordulunk - mondta az MTI-nek telefonon Fa Nándor. "Így hivatalosan is versenyben maradunk." A földkerülő hajós hozzátette, van egy listájuk, amelyen a hidraulikus cső csöpögésen keresztül, az árboc beállításán át a tőkesúly csavarjainak ellenőrzése szerepel.  "Ezek fontos, apró feladatok, amiket mind el kell végezni, hogy biztonsággal hajózhassunk az óceánon. Ha keményen dolgozunk, két, maximum három nap alatt elkészülünk, s akkor tudunk a mezőny után indulni."

    Fa Nándor szerint a hajó jól viselkedett a 15 napos átkelés során. "Nehéz körülmények között vitorláztunk, sokat kellett ellenszélben haladnunk, de pozitívak a benyomásaink. De, hogy igazi véleményt mondhassunk a vitorlásról, ahhoz még jobban meg kell ismerni. Fizikailag és szellemileg mindketten jól bírtuk a terhelést, jó formában vagyunk" - mondta Fa Nándor.

    A magyarokat a szombati érkezésnél Sir Keith Mills, az első alkalommal kiírt verseny igazgatója és a Földet elsőként egyedül és kikötés nélkül körbehajózó Sir Robin Knox Johnston fogadta a kikötőben.

    A háromszoros földkerülő vitorlázó március 23-án, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlást, amellyel ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában indul majd. Az adriai behajózás után május 16-án vágott neki volt olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átszelésének.   Fa Nándor ezután több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázó megmérettetés 1992-93-as kiírásában a magyar hajós - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.