Nemzetközi katonazenekari fesztivál Debrecenben

Látványos felvonulások is lesznek

A nemzetközi katonazenekari fesztiválok között a debreceni a legrégebbi, legjelentősebb, hiszen ezt 1977 óta kétévente rendezik.

Idén 19. alkalommal, július 2. és 5. között zajlik, ahol a Magyar Honvédség központi zenekara, valamint a debreceni és a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekarához és karmestereihez osztrák, francia, lengyel és horvát katonazenészek csatlakoznak. Így több száz zenész avat be a katonazene évszázadok során változó, egyedülálló dinamikájú világába a térzenék és koncertek alkalmával. Nem véletlenül bűvölhet el minden korosztályt, és tartják fontosnak életben tartását.

Július másodikától napközben a belváros különböző pontjain számíthatnak térzenei előadásokra az érdeklődők, esténként pedig koncerteket, látványos, zenés felvonulásokat rendeznek. Klasszikus katonazenekari darabok mellett komoly- és könnyűzenei koncerteket is adnak a köztereken, Nagyerdőn és a Főnix Csarnokban. A szabadtéri programok ingyenesek, rossz idő esetén viszont a műsorváltozás jogán fenntartják. A fesztivál kiegészítő programjaként a „Múzsák a lövészárokban” című kiállítás is megtekinthető a Kölcsey Központban. Ezen kívül színházi és folklórbemutatók, zárónapján, a Nagyerdőn gyerekprogramok teszik emlékezetessé a fesztivált.

D. B.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.