Negyedik a Rudas Gyógyfürdő a világ legszebb fürdőinek listáján

Budapest, 2014. február 22., szombat (MTI) - A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekonstrukciója a tervek szerint augusztusra készül el - jelentették be sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

 

    Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta: a thrillist.com nevű amerikai magazin 2013-ban sorolta az előkelő negyedik helyre a Rudas Fürdőt a világ fürdői között.   Budapest fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé, vagyis már nem lehet úgy összeállítani  a világ legjobb fürdőit bemutató sorozatot, hogy abban ne szerepeljen budapesti fürdő - tette hozzá.

    Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: a budapesti gyógyfürdők fejlesztése folyamatos, ezt az elmúlt három évben megvalósult és átadott infrastrukturális beruházások is mutatják. Ezzel párhuzamosan a fővárosi önkormányzat feladata a tervezés, annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrásokat le lehessen hívni.    Az elért eredmények kapcsán fel kell hívni az itt élők figyelmét arra, hogy egyedülálló adottságokkal rendelkező városban élnek - mutatott rá.   Ismertetése szerint a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának, az egykori palackozó üzemnek a rekonstrukciója idén augusztusra fejeződik be, akkor 4 új medencét adnak majd át.     Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelő államtitkára arról beszélt, hogy a tárca célja a turisztikai célú beruházások aktív támogatása, amelyek hozzájárulnak a belföldi és külföldi látogatók számának növeléséhez.    Közölte: a Rudas Gyógyfürdőben két éve lezárult fejlesztés 391 millió forint európai uniós támogatásban részesült. Arról is beszélt, hogy hamarosan véglegesítik a 2014-2020 közötti tervezési időszak fejlesztési programjait megalapozó partnerségi megállapodást az EU-val, a pályázatok 2014 második felétől jelennek majd meg.    Rámutatott: az ország hévízvagyonához kapcsolódóan megvalósuló turisztikai fejlesztéseknek önfenntartónak kell lenniük. Ha az április hatodikai választások után ugyanez a kormány kap lehetőséget, akkor jövőben is mindent megtesz azért, hogy korszerű és átgondolt fejlesztések valósuljanak meg az uniós forrásokból - mondta.   

  Szőke László a jelenleg is zajló rekonstrukcióról elmondta: a fürdő területének növelésével, az új medencék és a szauna-világ kialakításával több mint 2550 négyzetméteres területet érint. A fejlesztés teljes költsége közel egymilliárd forint.     A sajtótájékoztatón bemutatott tervek szerint az új déli szárny háromszintes lesz. A beruházás során kialakítanak egy földszinti medenceteret, ahová két közepes és két kisebb, úgynevezett merülő medencét építenek. Az emeleten egy, az utcáról is megközelíthető, közel 250 négyzetméteres étterem várja majd a vendégeket. A tetőteraszon napozóterasz és jacuzzi fog üzemelni. A jelenlegi uszodához csatlakozó vendég- és személyzeti öltözőket magába foglaló épületrészben pedig egy több mint 500 négyzetméteres szauna világot hoznak létre.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.