Nagy hajó a szemét tengerén…

A nagy hajó kitolta orrát

Nagy hajó kötött ki néhány napja Tokajnál. A francia lobogó alatt hajózó Victor Hugo fedélzetén francia diákok érkeztek a bor városába.

A Tiszának és a városnak komoly eseménye ekkora hajó érkezése. A Victor Hugo Európa viziútjain üzemelő személyszállító hajó, 82,5 méter hosszú és 9,5 méter széles, merülése 0,7 méter, 2000-ben épült Belgiumban. Üzemeltetője a francia CroisiEurope-Alsace Croisiéres. Többnyire a Rajnán, Dunán, Tiszán szállít kirándulókat. A társaság 2004-ben vállalkozott arra, hogy a Tiszán felhajózzanak Tokajig. Az utasok különböző helyeken szállnak be és indulnak délre. Belgrád megtekintése után a Titelnél Dunába torkolló Tiszán folytatják útjukat. Szegeden, Csongrádon és Tiszafüreden megállva jutnak el Tokajba. Ez nem minden esetben sikerül, mert a Tisza gyakran kedvezőtlen hajózási viszonyai és egyéb okok miatt gyakran Szegeden ragadnak. 2013-ban például alacsonynak bizonyult a Tisza Kisköre alatti szakasza, a tiszalöki zsilip pedig zárlatos, ezért nem jutottak tovább. Az is előfordult, hogy a magas víz miatt kellett várakozni, nehogy ütközzenek a szolnoki közúti híddal. Ezen alkalmakkor a hajó vendégeit buszokkal szállítják azokra a helyekre, amelyeket meglátogatni kívánnak. Tiszafüredig akár eljutnak, akár nem, mindig szerveznek egynapos hortobágyi és debreceni kirándulást.

Szakemberek szerint a Tisza biztonságos hajózási feltételeit egy Csongrád környékén megépítendő duzzasztóval lehetne megoldani, így a Victor Hugo is minden alkalommal eljutna Tokajba.

A hajó Tokajnál tovább nem úszhat, mert a Felső-Tiszán nincs olyan mederszakasz, ahol a hajó megfordulhat. Tokajnál úgy oldják meg a manővert, hogy a hajó a közúti hidat megkerülve a Tisza és a Bodrog összefolyása mederkiszélesedését használja ki.

A Victor Hugo utasai bejárták Tokaj-Hegyalját, majd május 18-án a déli órákban visszaindultak.

Nem mehetek el szó nélkül a szemét mellett. A Bodrog áradása következtében a kikötött hajó és a part között jelentős mennyiségű uszadék gyülemlett fel. Nemcsak fa, hanem flakon és egyéb természetidegen anyag. A hajó kabinjának ablakai egy méterrel vannak magasabban, mint a víz szintje. Nem lennék a vendégek helyében, akik az ablakon kinézve a szemetet látták. Biztos lett volna megoldás, hogy ne a szemét élményével távozzanak a városból, Magyarországról.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.