MSZP: vége a tündérmesék korszakának

Budapest, 2014. május 3., szombat (MTI) - Az MSZP szerint a héten bemutatott konvergenciaprogramban a kormány is beismerte, hogy hazudott, amikor a magyar gazdaságot tündérmesének írta le - mondta Burány Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

 

A politikus, akit az MSZP-frakció az újonnan megalakuló parlament költségvetési bizottsági elnökének javasol, a Brüsszelnek küldött konvergenciaprogramból hiányolta az erős magyar gazdaság, az erős magyar forint és az egymillió új munkahely érdekében teendő intézkedéseket. Ami viszont "vastagon" benne van, az az államadósság - szögezte le. Burány Sándor szerint a programban a kormány maga is beismerte, hogy a magyar gazdaságpolitika tekintetében tehetetlen, minden növekedést uniós forrásoktól és az európai gazdaság fellendülésétől remél.   Felhívta a figyelmet, hogy  az elemzők az elmúlt években világossá tették: a kormány "egy párhuzamos valóságban mozog", amikor a magyar gazdaságról beszél. A kormány az elmúlt időszakot sikertörténetnek, "valóságos tündérmesének" látja, az elemzők és ellenzéki politikusok azonban folyamatosan figyelmeztettek, hogy ennek az ellenkezője az igaz - emelte ki.   Az országgyűlési képviselő szerint világossá vált, hogy a kormánynak "esze ágában" sincs helyreállítani a forint erejét, egy euróért tartósan 307 forintot kell fizetni.

Burány Sándor azt mondta, a kormány legfeljebb a foglalkoztatás szerény növekedésével számol, szó sincs most már egymillió új munkahelyről, így ebben a kérdésben is hazudott a kormány.

Az államadóssággal kapcsolatban úgy értékelte, hogy a 3000 milliárdos magánnyugdíjvagyon "eltapsolása", minden tartalék felhasználása után Magyarország az Orbán-kormány vezetésével nem tud kikerülni az adósságcsapdából.   Rámutatott: történelmi csúcson áll az államadósság, és ez nem az elődök, hanem kizárólag a jelenlegi kormány bűne.  Burány Sándor közölte, ezt a politikát meg kell állítani, legközelebb május 25-én, majd az önkormányzati választáson lehet üzenni az Orbán-kormánynak, hogy "ebből a hazugságra épülő és vergődést eredményező politikából" nem kér Magyarország.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán mutatta be a konvergenciaprogramot, és megerősítette, hogy az idén 2,9 százalékos lesz a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya, amely 2015-ben 2,8 százalékra, 2016-ban 2,5 százalékosra csökken, 2017-ben pedig 1,9 százalékra esik vissza. A dokumentum szerint 2017 végéig a bruttó hazai össztermék 75,2 százalékára csökken az államadósság.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.