MSZP: az "ócsai gettó" az elmúlt évtizedek legpazarlóbb kormányzati intézkedése Budapest, 2014. január 18., szombat (MTI) - Az MSZP szerint a devizahiteleseknek épített "ócsai szociális gettó" az elmúlt évtizedek legpazarlóbb kormányzati intézkedése

Budapest, 2014. január 18., szombat (MTI) - Az MSZP szerint a devizahiteleseknek épített "ócsai szociális gettó" az elmúlt évtizedek legpazarlóbb kormányzati intézkedése volt.

 

    Az ellenzéki párt az MTI-nek szombaton megküldött közleményében arról írt, hogy 2,5 milliárd forintért alig több mint 40 családot sikerült beköltöztetni az ócsai házakba, "azaz egy-egy család elhelyezése 72 millió forintba került, miközben Ócsa belterületén már 8 millió forintért is árulnak házat". Véleményük szerint az Orbán-kormány az ócsai lakópark-beruházás árából több ezer családot juttathatott volna lakáshoz. Közölték, Budapesten tízezrével állnak üres bérlakások, és ha az MSZP kormányra kerül, erre a lakásállományra olyan szociális bérlakásprogramot épít, amely élhető környezetben biztosít lakhatást a bajbajutottaknak.

    Az MSZP közleményében idézett két "egymást tökéletesen kioltó" kormányzati nyilatkozatot is, ami szerintük jól szimbolizálja, hogy a Fidesznek a "valóság nem számít a politikai kampányban". Azt írták, hogy Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán kijelentette: "Büszkék lehetünk az ócsai lakóparkra", valamint idézték a Fidesz sajtóiroda pénteki közleményét, amely szerint "Ócsa a Gyurcsány-korszak szimbóluma".

    Az "ócsai szociális gettót" kitaláló, majd a szakmai ellenérveket lesöpörve meg is valósító Fidesz egészen tegnapig büszke volt a találmányára, majd mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ócsai lakópark megbukott, beismerés helyett újra feltette a régi lemezt: "Gyurcsány a hibás" - írták.



MTI 2014. január 18., szombat 14:00

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.