Medúza

Szeretem a medúzákat. Mert ártatlanok. Nem jártak párttaggyűlésre, s azt sem tudják, mi az, hogy mentelmi jog. Jobb híján lebegnek, s nem eszmélkednek az ötven évre titkosított jövőről.

Szeretem a medúzákat, sosem féltem tőlük. Bár régen úszkáltam közöttük békés semmittevésben, mindenféle híreszteléssel szemben, engem sosem bántottak. Talán, mert nem akartam uralkodni felettük. Azt mondják, akik szeretik a háborgást, a hisztérikus gyűlölködést, csípésük halálos is lehet. A bőr alá jutó toxin elvégzi a küldetését.

Olyan medúzákról álmodom, akik büntetnek helyettünk is, akik lebegve is felismerik a titkos jövő agitátorait, technokrata csibészeit, zsákmányszerző minisztereit, kalmár hivatalnokait.

Akik a törvényesség lassan őrlő malmai helyett kivonják a forgalomból a hatalom méltatlan szolgáit, ha harminc év ügynöki múlt után is, decemberben a délszaki szigeteken érlelik ifjúságuk utolsó hólepte korszakát.

Nekünk csak a medúzák ösztöne marad, mert gellert kapott eszméink, tétova tisztességünk, csak a jog törvényességére vár reménytelen, s fél az erkölcs bűntető apostolaitól, felhevült szívű prófétáitól. Akik néven nevezik a bujkáló lehallgatókat, a hazaáruló víz- és földkufárokat, a falu- és családrombolókat, a túlélés óvatos szélhámosait.

Világ medúzái egyesüljetek!

Végezzétek el helyettünk, amit nekünk kellett volna! A meg nem történt számadást.

Sz.B.

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.