A Mazsihisz párbeszédet kezdeményezett

Budapest, 2014. február 10., hétfő (MTI) - Nem bojkottot, hanem párbeszédet kezdeményezett a kormánnyal a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) - hangsúlyozta Heisler András, a Mazsihisz elnöke hétfőn, a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Mint kiemelte: bojkottról sem határozataikban, nyilatkozataikban sem beszéltek korábban, csak arról, hogy a kormányt párbeszédre hívták, mert úgy érzékelték, hogy a 2014-es holokauszt emlékév programjainak néhány eseménye rossz irányba halad. Döntésük arról szól, hogy amíg nem oldódnak meg az általuk említett problémák, addig távol maradnak a programoktól.

Heisler András a józsefvárosi Sorsok Háza projekttel kapcsolatban azt mondta: gyakorlatilag minden kompromisszumban partnerek voltak, abba szerettek volna beleszólni, hogy a fiatalok hiteles történelmi képet kapjanak az intézményben. Ezt viszont nem látták biztosítottnak - tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta: a Mazsihisz szerint nincs szükség a Sorsok Házára. Hozzátette, a magyarországi zsidóság körében végzett internetes felmérésük szerint „összesen 40 százalék jelezte azt, hogy szükség van a Sorsok Házára”.

A német megszállás emlékművével kapcsolatban is változatlan az álláspontjuk, de a megoldás módjáról párbeszédet kezdeményeztek - mondta Heisler András. Kiemelte: határozatukban három kritikus témát emeltek ki, de mint az utolsó passzusban is megemlítik: az emlékezet kultúráját szeretnék megváltoztatni.

A Mazsihisz közgyűlése vasárnap döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MTI-nek sajnálatát fejezte ki a döntés miatt. A miniszter szerint a Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.

A Mazsihisz hétfőn levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben egyebek mellett azt javasolták, a Sorsok Háza helyett a magyar-zsidó együttélést bemutató intézményt hozzanak létre.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.