Magyaros teltház Debrecen főterén

Teltházas érdeklődés mellet zajlott  Fotó: 3X3 Debrecen

Az elmúlt évektől eltérően 2021-ben nem csupán augusztus végén, hanem nyár legelején is szurkolók, kosárlabdázók töltötték meg élettel a cívisváros központját. A 3X3-as kosárlabda olimpiai selejtezőjét Debrecenben rendezték június első hétvégéjén, az élmény pedig eredménytől függetlenül feledhetetlen marad.

Már-már megszokott, hogy augusztusban Debrecenben néhány napra az utcai kosárlabdáé lesz a főszerep. Ezúttal azonban a Nagytemplom előtt felállított arénában már június 5-én kigyúltak a fények, a lelátók megteltek, a válogatottak pedig tokiói reményekkel vágtak neki a megmérettetésnek. A nemzetközi szinten tízmilliós nézettségű esemény három teljes napra az Alföld szívébe költözött. A magyar „küldöttség” mindkét egysége, tehát a nők és a férfiak pedig egyaránt a döntőig meneteltek, s vasárnap kora este már szinte egyetlen helyet sem lehetett találni a tribünökön, többszáz ember látogatott a helyszínre, hogy élőben szurkoljon az utolsó játéknapon. Még a kordonok mögött, sőt, a lángosillattól átjárt büfékocsik között magasodó óriáskivetítő előtt is kosárlabdaéhes drukkerek sorakoztak, hogy együtt segítsék a piros-fehér-zöld mezben pattogtatókat.

Először a női csapat lépett pályára. A Medgyessy Dóra, Cyesha Goree, Papp Klaudia, Theodoreán Alexandra névsorral felálló magyar alakulat Olaszország ellenfeleként mérkőzött meg, hogy kivívja az ötkarikás részvételt. A b-közép a lelátó valamennyi oldalát tüzelte. A drámai selejtező azonban tragikusan ért véget. A magyar lányok mindössze egyetlen ponttal, 12-13-ra maradtak alul az olaszokkal szemben. A közönség csalódottságát a Face Team látványkosaras-csapat szaltók, illetve különböző, szinte hajmeresztő akrobatikus mozdulatok utáni zsákolásai igyekeztek feledtetni. No, és persze megpróbálták némileg megadni az alaphangot a soron következő találkozónak. Az egyetlen nyitott kérdés ugyanis csupán az volt, miképp szerepelnek a döntőben a fiúk. Ivosev Tamás, Demeter Attila, Keller Iván és Kerpel-Fronius Balázs a belgákkal csaptak össze. A srácok jóval szervezetlenebbül kezdtek, mint a magyar lányok, így hazai szemmel sajnos kevesebb izgalom jutott a hajrára. Bár sikerült zárkózni, a kezdeményezés végig Belgium „fiainál” volt. Az utolsó sípszó után tehát 14-21-es vereségével a férfiak sem lehetnek majd ott Japánban a 3X3-as viadalon.

A fájó végjátéktól eltekintve mégis azt mondhatjuk, hogy látványos, izgalmas és kosárkedvelői szempontból valóságos ínyenc-napokon van túl Debrecen. A sportág helyi szerelmesei számára idén ráadásul még egyszer megadatik majd, hogy a világ legjobb utcai kosaras formációit a Nagytemplom előtt élőben is megcsodálhassák, remélhetőleg nem kevésbé euforikus show kíséretében.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.