Magyarnak lenni, büszkének lenni

A női kardválogatott  Fotó: Nemzeti Sport és M4 Sport

Az M4 Sport - Az Év Sportolója Gála ezúttal is bebizonyította, magyarnak lenni büszkeség, megtiszteltetés, hiszen e kis ország nagyjai bárki ellen képesek úgy helytállni, hogy az egész világ fejet hajtson az egykori és jelenlegi magyarok előtt. Debreceniként pedig hadd emeljem ki - a díjazott kiválóságok közt két cívisvárosi név is ragyog.

A 2022-es esztendő megannyi olyan eredményt, sikert adott a magyar társadalomnak, sportvilágnak, amely után továbbra is büszkén hirdethetjük: sportnemzet vagyunk. Aligha lehetne tömören összefoglalni, hogy mennyi dicsőséget hozott az újra tündöklő fociválogatott, amely az angolokat és a németeket is kétvállra fektette, vagy épp vívóink, parasportolóink, de lehetne még sorolni a neveket, sportágakat, akik, amelyek érmeket szereztek, világcsúcsot döntöttek az elmúlt esztendőben. A Magyar Állami Operaházban azonban egyetlen este során hangzott el ez a megannyi egyedülálló érdem. Az M4 Sport és a Magyar Sportújságírók Szövetsége által kiosztott díjak felolvasása közepette azonban rendkívüli eseményekre is szántak időt a szervezők. Ez annál inkább volt fontos, hogy a gála egybeesett a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, a 102 éves tornászlegenda, Keleti Ágnes születésnapjával.

A jelöltek és a legjobbak közt is legjobbak, tehát a díjazottak méltó utódaiként vonultak a színpadra. A trófeát érdemelt csapatok, illetve sportolók között természetesen idén is volt debreceni. Nyilván nem lephet meg senkit ez az információ, hiszen a cívisváros állandó tagja a legjobbaknak, legutóbb például többek között az egyik legújabb kategóriában, Az év szabadidős sportrendezvénye versenyében hódította el a díjat Debrecen, illetve a város egyeteme. Az év csapata egyéni sportágakban a női kardválogatott lett. A vívó hölgykvartettnek a DEAC kötelékében brillírozó Battai Sugár Katinka is tagja. A lányok kategóriáinál maradva pedig Az év női sportolója címet ezúttal, 2022-es kiváló szerepléséért a DSC atlétája, Kozák Luca vehette át. Mindketten az egyetem sportolói, hallgatói.

A gála és a különböző díjak méltó reprezentációi annak, hogy a magyar sport hosszú évtizedek óta méltóképp őrzi helyét a világelitben, és az utódok példáját követve folyamatosan épül a jövő nemzedék, az utánpótlás. Hazánkat pedig olyanok képviselik a tornákon, akik büszkén viselik a koronás címert, Marco Rossitól Pap Biankán át, egészen a női kardcsapatig. Átfogó díjátadó ez évről-évre, amely kiváló parasportolóinknak is méltó, nekik jogosan kijáró elismerést nyújt.

Hogy egy apró szubjekummal zárjam gondolataimat, hátha esetleg eljut a döntéshozókhoz: a hazai sportvilág egyetlen szereplője, illetve csoportja még mindig kimarad a díjazottak listájából. A magyar szurkolók, táborok közt is jócskán akadnak olyanok, akik akár többszáz-többezer kilométerre is elkísérik kedvenceiket, legyen szó klubról vagy elsősorban válogatottról. S miért ne lehetne díjazni egy-egy szurkolótábort is!?

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.