Lelkes önkéntesek a rászoruló emberekért

Segítség a rászorulóknak

Veres Imre, a Hajdúböszörményi Keresztény Gyülekezet fiatal önkéntese. Áldozatos, példamutató tevékenységéről beszélgettünk vele.

- Említette korábban, hogy egy a keresztény gyülekezetnek a tagja. Milyen pozíciót tölt be?

- A gyülekezetemben jelenleg imakörvezető vagyok, sőt hála Istennek, nemrégiben egy saját készítésű hangszerrel elkezdhettem dobolni. Mindezek mellett főként karitatív tevékenységeket szervezek, igyekszem ezekbe a feladatokba minél több fiatalt bevonni.

- Mi volt az első, a gyülekezettel való karitatív tevékenysége?

- Gyülekezeti szinten sok felemelő dologban volt már részem. Emlékeimben hét évre visszamenően egy hajléktalanok felé való misszió (ételosztás) jut eszembe elsőként a Csapókerti Református Gyülekezettel. Ez akkoriban olyan rendkívüli dolog volt számomra és olyannyira megragadott, hogy éreztem ez Istentől kapott ajándékom, elhívásom lehet a későbbiekben.

- Mikor jött az ötlet, hogy egyénileg is elkezdjen segíteni rászoruló embereknek?

- 2015. december elején kezdett el érlelődni bennem a gondolat, hogy jó lenne egy önálló, keresztény karitatív közösséget összehozni. Hasonló felfogású, gondolkodású, azonos életszemléletű fiatalok segítségével. Mivel akkor már egy ideje a Református Egyetemi Gyülekezet agráros campusának a tagja voltam, nagyjából feltérképezhettem, hogy az ottani fiatalok mennyire látják hasonlóan a dolgokat. Így hát karácsony előtt igyekeztem összefogni az ottani csapatot, és elkezdtem szervezkedni a klinikán. 

Itt a szolgálat kibontakozásában külön három embert emelnék ki, akiknek nagy köszönettel tartozom: dr. Baráthné Szalánczi Tímea (klinikai lelkész) Puskás Orsolya (az Egyetemi Gyülekezet tagja és a klinika koraszülött osztályának dolgozója) és végül, de nem utolsó sorban Kovács Gergő (egyetemi lelkész). Velük és még néhány fiatallal az egyetemi gyülekezetből a gyermek hematológiai osztályra látogathattunk el, ahol karácsonyi dalokkal szolgálhattunk. Rendkívül megindító volt az ottani közeg. Láthattuk az ott lévő gyerekek tekintetében az örömöt, amiért mérhetetlenül hálásak vagyunk Istennek.

- Amint tudjuk, jött a következő jó tett. Egy öt gyerekes hajdúböszörményi család részére, „cipősdoboz” akciót szervezett.

- Igen, ezt már több évre visszamenően végezhetem, a Baptista Szeretetszolgálat „cipősdoboz” akciójában önkéntesként mindig kivehetem a részem. Több barátom a szeretetszolgálatnál dolgozik, így mindig értesülök ezekről kezdeményezésekről. Az, hogy szülővárosomban, Hajdúböszörményben segíthetek, nekik is köszönhető. Egy család különösen közel áll a szívemhez, hozzájuk minden évben ellátogatok.

- Hogyan, illetve ki által került kapcsolatba a családdal?

- A Baptista Szeretetszolgálaton keresztül jutottam el hozzájuk. Egyik barátom adta meg a lakcímüket, és úgy vittem nekik cipősdobozban ajándékokat, tartós élelmiszereket. 

- Az első találkozás és az ajándék átadása után, milyen érzése volt?

- Már az elején nagyon közvetlenek voltak a gyerekek, így szinte a kezdettől fogva bensőséges a kapcsolatom velük. Hihetetlen jó érzés közöttük lenni. Rendkívül szeretetteljesek, odaadóak, gyakorlatilag mindent megosztanak a vendégeikkel és egymással. Mindig fantasztikus élményt jelent hozzájuk elmenni.

- A jövőben mentorkodna-e a gyerekek mellett?

- Évekkel ezelőtt a gyerekek (akik ma már 11-12 évesek) megmutatták nekem, a tanulmányaik elején mennyire szorgalmasak és milyen komolyan veszik a dolgukat. Emlékszem, amikor a lányok elsőnek összefüggően olvastak, vagy amikor most legutóbb az egyik kisfiú citerázott és népdalokat énekelt. Hihetetlen érezni azt, hogy szinte már-már családtagként kezelnek. Nemcsak karácsonykor, hanem minden egyes alkalommal várnak. Ezért is szeretnék velük több időt eltölteni. Játszani, tanulni, vagy éppen, amire szükségük van.

- A hétköznapokban mennyire van kapcsolatban velük?

- Sajnos nem olyan gyakran találkozom velük, mint amennyit szeretnék, de a későbbiekben igyekszem ezen javítani, több időt rájuk szánni.

- A jövőben milyen karitatív tevékenységbe kezdene bele?

- Most, minél több közösség bevonásával, egy olyan szolgálatot szeretnék elindítani (leginkább a Debreceni Klinikák területén), ahol az emberek megtapasztalhatják Isten szeretetét, közelségét! Hogy amit kegyelemként adott nekünk, azt továbbadhatjuk másoknak. „Aki mást felüdít, maga is felüdül” - így szól hozzánk a Példabeszédek könyvéből az Ő üzenete. Remélem, ezt még sokan megtapasztalhatják!     

- Ezekből kiderül, hogy a leukémiás gyerekekkel folytatja a tevékenységet?

- Igen, de a gyermekklinikán és a hematológiai osztályon kívül szeretnék még más osztályokra is ellátogatni. A későbbiekben egyeztetnünk kell Tímeával (a klinikai lelkésszel), melyik osztályon, milyen szolgálatokkal, hogyan tudnánk színesíteni az ott lévők életét. Hiszem azt, hogy Isten továbbra is támogatni fog, és sikerül minél több embert bevonni ezekben a szolgálatokba!

Somogyi Eszter

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.