Lehengerlő DEAC-siker a Körmend ellen

Drenovac a mérkőzés legjobbja volt  Fotók: MKOSZ

A magyar kosárlabda egyik fellegvárának gárdáját, az Egis Körmendet fogadta a Debreceni Egyetem alakulata szombat este.  A papírforma borult, a DEAC pedig ragyogó diadallal hálálta meg, hogy ismét teltháznyi szurkoló érkezett az Oláh Gábor utcára.

A vendégek csapatában több különleges játékos is pályára lépett. Többek között az a Godwin Omenaka, aki, bár jelenleg is igen fiatal center, három szezonban a DEAC-ot is erősítette. Illetve az a Ferencz Csaba is körmendi színekben érkezett a Cívisvárosba, aki a vasiak klubjának igazán hű és méltán ismert, kiváló képességű kosárlabdázója. A hazaiak oldalán ellenben nem volt hadra fogható Garamvölgyi Ákos, továbbra is sérült volt Keenan Gumbs. A mérkőzést a David Dedek irányította egyetemiek kezdték jobban, azonnal magukhoz ragadták a tempó diktálását.

A feldobás után Jimmie Taylor húzta be a gyűrűbe elemi erővel a labdát, majd hamar érkeztek az első hárompontosok is, elsősorban Djordje Drenovac jóvoltából. Valóságos csapatmunkát produkáltak a debreceniek, Mócsán Bálint is vezérként lépett elő, a különbség pedig már az első negyed derekán tíz fölé hízott – a fekete-fehérek javára. Meg is látszott a feszültség a körmendieken, hiszen Antonis Constantinides öt perc elteltével kikiabált magának egy technikai hibát, a csapatban pedig egyre gyűltek a személyi hibák. Az első negyed végén 33-15 állt az eredményjelzőn. A második negyedben bizonyította a DEAC, hogy nem csupán kezdeti fellángolásról van szó az erős ellenféllel vívott rangadón, hiszen példásan működött a védekezés. A dobókra rendre eredményesen léptek ki a védők, a festékben sem akadt könnyű dolga a vendégeknek, a centereket pedig tökéletesen sikerült semlegesíteni a palánk köelében. A nagyszünetre 51-38-as debreceni vezetéssel vonulhattak a játéksok.

Némileg jogos lehetett a félelme a hajdúságiaknak, hogy a fordulás után nehéz percek következnek, hiszen a tendencia alapján az egyetemieknek mumusa a harmadik negyed. Ez a mérkőzés erre is rácáfolt. Ferencz Csabát gyakorlatilag lenullázta a védelem, a túloldali palánkot, illetve gyűrűt azonban rendre sikerült bevenni. Megszaporodtak a körmendi hibák, a DEAC gyorsindításokkal is operálhatott az agilis játéknak, illetve emberfogásnak köszönhetően. Bár a második negyedben visszakapaszkodott húszról az MTE, Mike Scotték az utolsó menetre gyakorlatilag lezártak minden kérdést, úgy tűnt, Doktor Péterék érzik, ezen az estén vendéglátóik érdemlik a győzelmet, jobb a Debrecen. A negyedik negyed előtt 74-54 volt az állás, a Dedek-csapat pedig rászolgált a fényes győzelemre. Kiválóan szervezett játékot mutattak a fehérmezesek, a védekezésre sem lehetett panasz, akárcsak az eredményes támadójátékra. A hajrában már csupán formalitás volt, hogy miképp alakulnak a dobott pontok, a cívisek 90-72 arányban nyertek, és hódították el a két bajnoki pontot.

A meccs embere Drenovac lett, aki vajkézzel engedte el labdáit, és 27/6-os pontmutatóval zárt. Ezzel szemben a körmendiek sztárja, Ferencz Csaba nem tudott áttörni a hazaiak védelmén, a magabiztos kezű játékos pedig mindösszesen 3 pontig jutott, amely igencsak dicséri a DEAC produkcióját. Ez a menetelést kétségkívül a legjobb volt az idei szezonban. Az egyetemiek legközelebb december 9-én lépnek pályára, Fehérváron. Az év utolsó előtti hazai szereplése pedig december 17-én lesz, amikor a Budapesti Honvéd érkezik a Nagyerdőre.

Cikkünk megírásakor érkezett a hír, hogy a DEAC győzelme után lemondott a körmendiek edzője, Antonis Constantinides. Lemondását a klub elfogadta, így már nem ő az Egis Körmend mestere.

Barna Marci

DEAC – EGIS KÖRMEND 90-72 (33–15, 18–23, 23–16, 16–18)

DEAC: SCOTT 14/6, Polyák 9/6, DRENOVAC 27/6, Gáspár, Taylor 10. Csere: TÓTH Á. 18/3, MÓCSÁN 12/6, KenézBalázsi, NeuwirthKovács II ÁkosHőgye.

Edző: David Dedek

KÖRMEND: ChambersMITCHELL 17/3, Ferencz 3/3, Moore 11/3, Omenaka 4. Csere: Cakarun 13, DOKTOR 9, Parrish 5, Kiss M. 2, Takács K.Balogh M.

David Dedek: Köszönöm a bíztatást a szurkolóknak, ugyanis szép számú közönség látogatott ki az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba, sokat dobott a buzdítás a fiúkon. Tudtuk, hogy a Körmend a hazai bajnokság egyik legerősebb csapata, viszont sikerült meglepnünk őket az első negyedben, ahol dominálni tudtunk és magabiztos előnyre tettünk szert, amit őrizni is tudtunk a végéig. Ennek is köszönhetjük a győzelmet, talán a meglepetés ereje volt, ami eldöntötte ezt a találkozót a mérkőzés elején.

Djordje Drenovac: Köszönjük a szurkolóknak, hogy kilátogattak és buzdítottak minket, tényleg sokat jelent számunkra. A tavalyi esztendő döntőse nagyon fizikálisan lépett fel, az egyetlen utunk az volt, hogy felvesszük a kesztyűt, ezt mindenki meg is tette. Támadásban jól járt a labda, szépen működtünk együtt, ugyan voltak periódusok, ahol csökkent az energiánk, de összességében sikerült végig egy olyan szintet tartani, amit ki tudtunk húzni a találkozó végéig. Jelenleg jó ritmusban van a csapat, ezt szeretnénk tartani a közeljövőben is.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.