Kultúra

120 éve született Komjáthy Aladár

Komjáthy Aladár

1894-ben született s 1963-ban halt meg a költő, természettudós. Budapesten szerzett diplomát, matematikából doktorált Fejér Lipót tanítványaként. 1919-ben a Budapesti Tudományegyetem politikai megbízottjának, Dienes Pálnak, Babits barátjának volt a titkára. 

Magyarok kisebbségben

Magyarok Erdélyben

Trianon soha nem múló fájdalom a magyarok szívében. Békekötés címszó alatt példátlanul sújtották az országot. Több millió magyar lakhelye nem változott, mégis más országok állampolgáraivá lettek. Nem kívánták a változást, de a Kárpát-medencétől kétezer kilométerre másképpen gondolták.

A lelki gondozás fontos az iskolákban

A lelkes résztvevők

Debrecen, 2014. november 7., péntek (MTI) - A lelki gondozás fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az iskolai nevelés alapkérdéseiről Debrecenben rendezett konferencia pénteki megnyitóján.

Zsaruvér

- Alezredes úr! – süvöltött át hangja a Petőfi tér pázsitja felett. – Jó napot kívánok! – köszönt illendően. – Várjon már egy kicsit!

Sejtésem szerint, lejmolás elé néztem. A forgatókönyv a szokásos: érdeklődés az egészségem felől, „ott dolgozik még?”-szerű kérdés, aztán rátér sanyarú sorsára, végül segítsem ki néhány forinttal.

Újra vetítik a Sikerült!? című filmet

Jelenet a filmből

Teltházas érdeklődés mellett mutatták be idén májusban a debreceni Delta moziban Varga József nagyjáték filmjét, Sikerült!? címmel. A feltett kérdés a rendszerváltás megvalósulására vonatkozott. A néhol groteszk elemekkel megtűzdelt filmet meglepően jól fogadta a közönség. Aki, akkor nem jutott el a vetítésre, most megteheti.

120 éve született Boncza Berta (Csinszka)

Boncza Berta

Csinszka szerelmes volt a magyar irodalomba és művészetbe, ezért választotta férfiúit ezek művelői közül. Adyval kapcsolatban emlegetik legtöbbször, pedig Márffy Ödönnel több ideig kötötte össze a sorsa, számos remek festménynek volt tárgya-ihletője.

A Főnök és Péter

- Gyere, Bodri kutyám, szedd a sátorfádat… - hangicsálta pianóban a Főnök a kedvenc nótáját, búsan merengve, majd hangosan gondolkodott. - Elbuktuk a pálinkacsatát, pedig a pálinka a legmagyarabb szesz. Hungarikum. Már azon se csodálkoznék, ha a magyar nóta éneklését is korlátozná az EU. Ezért szabadságharcolok. Nem kellenek nekem az uniós szabályok, nem kell az Örömóda… Ki is komponálta? – töprengett el egy pillanatra, aztán legyintett. – Nem mindegy? – s újból kezdte: – Gyere, Bodri kutyám…

Egy kávé Potyók Tamás festőművésszel

Potyók Tamás

Egy név. Egy arc. Egy irányzat. Egy életút. Debrecen egyik meghatározó művészeti egyéniségével beszélgettünk abból az alkalomból, hogy nemrég nyílt kiállítása a Kenézy kórház galériájában.

Baráth Lajos és ’56

Ki az a Baráth Lajos? – kérdezhetik joggal. Több választ adhatok. A Károlyi Sándor Kórház 2013-ban kinevezett gazdasági igazgatója vagy tatai 42 éves férfi a Facebookon, mindössze 28 látogatóval dicsekedve. Egyik sem.

Nemzeti ünnepünk alkalmából

A lyukas zászló a Parlament előtt

Október 23. nemzeti ünnep. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 58., a harmadik köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója.

Oldalak