Kultúra

Séta a Botanikus kertben

A botanikus kert

Szerkesztőnk, Somogy Ferenc gondolatai a Botanikus kerti látogatása után

Tiszavasvári Szikes-tó

A vadludak szárnyra kelnek

Érdekességek, látványosságok nemcsak határon túl találhatók. A Kárpát-medence ezen 93 ezer és még 30 négyzetkilométerén ezernyi érdekesség várja a rájuk kíváncsiakat. „Ismerd meg hazádat!” – honfiúi kötelesség. Ismerje meg mindenki, mennyire gyönyörű, szép országban élünk!

Etruszk arisztokratasírok leleteit mutatja be kiállítás az olaszországi Vulciban

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Róma, 2014. augusztus 6., szerda (MTI) - Ezüstlemezekből formázott, kéz alakú domborműveket is találtak abban az etruszk nemesi sírban, amelynek anyaga szeptember közepéig látható a Rómától ötven kilométerre fekvő Vulciban.

 

Diplomamentő program - A héten szerződnek a nyelvi intézmények

Budapest, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) - A Diplomamentő program képzőknek szóló ajánlati köre lezárult, az első nyelvi képzések várhatóan augusztus végén indulhatnak el a keret-megállapodások megkötését követően - közölte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére hétfőn.

 

Karneváléji gálaműsorral bővül a debreceni virágkarnevál programsorozata

 Debrecen, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) - Új produkcióval bővül augusztus 20-án a debreceni virágkarnevál programsorozata: Sztárok és szirmok címmel rendeznek karneváléji gálaműsort 1450 fellépővel az új Nagyerdei Stadionban - jelentette be a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

 

Hírek innen-onnan (csak vicc)

A „Kóboráram” Kft. szerelői ritka szakmai feladattal találták magukat szemben. Tegnap a szervizükbe zárlatos elektromos ráját vittek javításra. (További hülyeségek itt)

Magyar kórus nyerte a Bartók-kórusverseny nagydíját Debrecenben

Debrecen, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) - A Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2000 eurós Nagydíját a Szebellédi Valéria Liszt-díjas karnagy vezette budapesti Magnificat Ifjúsági Kórus nyerte - közölte a vasárnapi nagydíjas verseny eredményét a fesztivál sajtófőnöke az MTI-vel.

 

Világháborús centenárium - Hollande és Gauck közös megemlékezése

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) - Közös megemlékezést tartott vasárnap a német és a francia államfő az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából a német-francia határvidéken fekvő Vogézek hegység Vieil Armand (Hartmannswillerkopf) nevű magaslatán, ahol német és francia csapatok öldöklő harcot folytattak egymással.

 

Világháborús centenárium - Zarándoklat az Isonzo völgyében

 Budapest, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) - Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából több nevezetes helyet is felkeresett az egykori olasz fronton a vasárnap befejeződött háromnapos nemzeti zarándoklatán Jakab István országgyűlési alelnök és 120 társa.

 

A Bartók kórusverseny nagydíjért versengenek a kategóriagyőztesek Debrecenben

Debrecen, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) - A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjért versengenek vasárnap a kategóriagyőztesek Debrecenben - közölte a fesztivál sajtófőnöke az MTI-vel.

 

Oldalak