Szórakozás

Színész, vőfély, ceremóniamester, családapa

Molnár Ervin, a sokoldalú fiatal

Molnár Ervin, a veszprémi Pannon Várszínház színésze sosem unatkozik, mindig valami újdonságon töri a fejét. A debreceni színházszeretők három éve a Pál utcai fiúkban láthatták a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

Újhullám Debrecenből

Nemrég indultak, nagy reménnyel, tehetséggel

A trap műfaja korántsem újkeletű, és természetesen hazánk könnyűzenei életét is meghódította. Néhány esztendeje azonban az Amerikából indult zenei stílusirány új kereteket kezdett magára ölteni, és egészen hirtelen robbant be a köztudatba a trap új hulláma, amelyért a fővárosban és a vidék nagyvárosaiban is tíz-százezrek rajonganak. Debrecenben sincs ez másképp, ráadásul bizton állíthatjuk, a helyi feltörekvő formációk – így a BASE – is hatalmas reményekkel pályáznak a trap-hírnévre.

Arról jöttem én – a megénekelt Debrecen

A megénekelt város

Jelenlegi témánk lokálisan alighanem mindig is aktuális lesz, most azonban különösen is időszerű, A magyar kultúra napja közelsége miatt. Himnuszunk szerzője, Kölcsey Ferenc életében ugyanis Debrecen, a Szabadság őrvárosa különösen is fontos szerepet játszott. Ez a város, a mi városunk pedig megannyi dalnak volt már főszereplője, amelyeket nem volna méltó elfelejteni.

Made in Debrecen 2023-ban is

Made in Debrecen másodszor

Beton.Hofi, Tankcsapda, Beck Zoli, Kacaj, LUX… és még sorolhatnánk azokat a közismerten jeles előadókat, akik a 2022 tavaszán először megrendezett Made in Debrecen Fesztivál palettáját színesítették. A 2023-mas esztendőben a cívisváros ismét a húrok közé csap. Elindult a jelentkezés!

Barátságos elmecsaták: 5 éves a debreceni kocsmakvíz

Fia és apa

Immár öt esztendeje, hogy először elhangzott a híres mondat: „vaaan jó válasz!”. A Kvízözön csapata, a cívisvárosban közismert apa-fia páros kvízműsorai hetente százakat vonzanak, hogy együtt, csapatokban mérjék össze tudásukat, műveltségüket.

Rövidfilmek hosszú útja

Zsűri és a közönség is szavazhatott  Fotó: Major Panni

Idén is megrendezték az Apolló moziban a Malter Filmfesztivált. A rendezvény főszervezőjén és szervezőbizottságán túl számos debreceni cég, szerveződés rendre kiveszi részét a filmszemle sikeres megvalósításából. Ezúttal sem volt ez másképp.

„Kört körre húzok rá…” (Hiszti)

Juhász Marci, azaz Dzsúdló  Fotó: Kuti Gergő

Mindössze 23 esztendős, de uralja a magyar slágerlistákat. Szombat este Debrecenben lépett fel Dzsúdló, hazánk egyik leghallgatottabb pop-trap előadója, akinek hangzásvilága és stílusa kétségtelenül a legegyedibb.

Életre kelt retrójátékok

Az egykor legnépszerűbb játék

Diszkókorszak, 80-as évek, villogó fények, neonok, nem utolsó sorban játéktermek. Minderre alighanem már csak szüleink emlékezhetnek, Debrecenben azonban a flipper és az örökzöld videójátékok feltámadtak.

Bemutatták a Csokonai Fórumot

Látványos előtér

Ünnepélyes átadása után bemutató körbevezetést tartottak a Csokonai Fórumban. A magyar kultúra és Debrecen színi életének új fellegvárának bejárását a Csokonai Színház színészei vezették.

Megnyílt a debreceni Csokonai Fórum

44 évvel ezelőtt avattak utoljára színházat vidéken   Fotó: Városháza sajtócsoport és MTI (Czeglédi Zsolt)

A Csokonai Fórum – Debrecen legújabb színházi tere – Szabó Magda Für Elise című műve színpadi adaptációjának díszelőadásával nyílt meg augusztus 23-án.

Oldalak