Karácsony igazi csodája Advent. A várakozás, a készülődés hevülete. Várjuk az örömöt, a meglepetést, amit szeretteink szereznek nekünk és, amit mi adunk nekik.
A DISZPolgár magazinban már többször beszámoltunk, a DISZ egyesület által is támogatott „Macska a betonban” c. áldokumentarista filmvígjáték forgatásairól. A felvételek készítése közben számtalan, előre nem látott probléma adódik.
Orvoshoz kényszerített az élet. Bekrepált a jobb lábam, ahogy fehér köpenyes sebész barátom mondta, a jobb lett a rossz, a bal meg a jobb. Mit sodor ilyenkor felénk az egészségügy? Regisztráció, röntgen, labor, röntgen, konzultáció és sok-sok várakozás.
Már hetekkel óta rossz előérzete volt Réz Szilárdnak az idei virágkarnevált illetően. Amióta ugyanis a család összenélkülözte a videókamerát, érezte, megpecsételődött a sorsa.
Utólag már kideríthetetlen, ki ejtette ki a száján, hogy vigyük Álmoskát is a karneválra, de annyi szent: a javaslat nem tartozott családunk tíz legjobb ötlete közé, pedig amúgy találékonyak vagyunk. Illetve, kreatívak, ahogy ezt kelet-menedzserül fogalmazni illik.
Nem él olyan ember a világon, aki számára ne léteznének meghatározó pontok a földi életében. Ezek kezdetét vagy végét izgatottan várjuk vagy éppen a pokolra kívánjuk az egészet. Figyelem! A következőkben erős szubjektum olvasható, azonban a gondolatot nyugodtan magára veheti mindenki, ki-ki saját létére vonatkoztatva.
Valaki, valamikor, valamiért felfedezte a gyorsétkeztetést. Ez a valaki arra gondolhatott, hogy az elpuhult rómaiak majd fekve piszkálgatják a finom falatokat, a királyok trónusaikon ülve szaggatják az ürücombot, a legeslegújabb kor szegényei pedig talponállókban költik el egyfogásos lakomáikat.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.