Olvasmány

K. Vendelné, Paula néni, 78 éves debreceni özvegyasszony megunta, hogy az új 2-es villamoson sohasem adják át a helyet. Legutóbb is hiába kérlelte a két ülésen elterülő ifjút, legyen tekintettel élemedett korára és engedjen neki egy fenéknyi megpihenési lehetőséget. A fiatalember medicin labda méretűre fújta rágóját, dörrenés erejű pukkantással durrantotta szét a nénitől húsz centire. Az ajkain kívül rekedt rágótömeget visszaszívva, tenyérrel rásegítve, gyűrte foga rácsai mögé. A műveletet sikeresen befejezve, fordult az ülésért ácsingóhoz. A hozzá szólót lusta, unott pillantással mérte végig, majd foghegyről vetette oda: - Mama, szálljon inkább az 5-ös trolira! Az megy a Köztemetőbe – azzal az ablak felé fordulva, az elsuhanó házak geometriai változatosságának tüzetes tanulmányozásába mélyedt.

Hangos sírás veri fel a környéket nap, mint nap. Egy keserves, szívfájdító, dühítő sírás. Éjjel-nappal zokog. Nem bírja abbahagyni. Nagy fájdalma van. Egyesek azért bosszankodnak, mert idegesíti őket, mások meg azért, mert majd megszakad a szívük érte, és tudják, hogy tehetetlenek. Sajnos ez a természet rendje. Így alkotta meg őket az Isten. Túlságosan szerette azt az egy nőt. Nem bírja elengedni. Még mindig várja.

A börtön egyik kis zárkájában négyen raboskodtak. Régi épület, szűk helyiségek. Az európai normáknál kevesebb terület és légtér jut egy rabra. A zsúfoltság sem engedi, hogy a zárkában kevesebben tartózkodhassanak.

Talán maga Vitéz Ferenc sem tudja már, összességében hányadik könyve látott most napvilágot Holló László képzőművész (1887-1976) születésnapjára, március 6-ára. A Kossuth-díjas ecsetmester tisztelői, a Holló-kultusz éltetői az idén is megkoszorúzták Kövér József mellszobrát a Medgyessy-gimnázium mellett, a Holló László-emlékmúzeum előtt – a Holló László sétányon. (Van utca is elnevezve Debrecen díszpolgáráról, aki 38 esztendeje halt meg, hátra hagyva 41 évvel fiatalabb feleségét, Maksa Olgát, aki ma is él, egyedül, 87 éves.) 

A hetvenes években, amikor én aprócska gyerek voltam, nem voltak okos telefonok. Sőt, még vezetékes se nagyon. Azt olvastam egyszer, hogy abban az időben 100 emberből hatnak volt tárcsás távbeszélője. Telefonellátottság szempontjából csak Albánia kullogott mögöttünk. Az meg nem volt nagy dicsőség, még abban az időben sem. Mégis voltak okos emberek, akik nem az internetről, hanem más kárából tanultak. Nagyapám is nagyon okos ember hírében állt. Egyszer ezt mondta nekem: Fiam, ne küzdj a kert apró állataival! Azok is Isten teremtményei.