Olvasmány

Az egyik standon hegyekben állt az alma. Fajtáikat tekintve Idared és Jonatán (nem tudom, honnan származhattak, mert a szabolcsiak még elég savanykásak, mert még érésben vannak), bizony elég drágán kellették magukat. Attól függ, hogy a vevők mire pislantottak először, komorult, vagy derült az arcuk. Rosszkedvük oka az ártáblákon olvasható számok, derültségre pedig a RTL Klubon futó Szulejmán sorozat posztere adott okot. Egy ideje már verem a klaviatúrát, de az alma és Szulejmán összefüggésére nem jöttem rá. Lehet, úgy halok meg, hogy a választ nem fogom megtudni?

Pontyra készültünk, de mégis csukára váltottunk (titokban süllőt is reméltünk), miközben emberhosszúságú harcsáról beszélgettünk.

- Új patákat kaptak a lovaim – újságolta szomszédjának a paraszt bácsi.

- Na, és milyeneket?

- Meteoropatákat.

Tudom, favicc, de talán egy árnyalattal jobb, mint a „reccs”. A mai napra jómagam is „patássá” váltam (nem Rideg Sándor: Indul a bakterház Patása, s nem is párosujjúvá), köszönhetően a város körül és felett kóválygó zivatargócoknak.

A Borsod megyei Fancsal környéke kitűnő gyümölcstermő vidék. Az almáskertek szinte körbeölelik a falut. A gyümölcs szedésekor bevált szokás, hogy a hulló gyümölcsöt cefrének gyűjtik. Ugyancsak erjedés a sorsa az eladatlan portékának. A cefréből főzik a „fuszikos”-t. A helyiek és a szabolcsiak fusziknak nevezik az almabetegséget, amikor apró fekete pöttyök rondítják a gyümölcsöt.

A lépcsőház földszintjéről, öreg barátomról, a hetvennyolcadik évét öt lábon taposó Pistáról már olvashattak, mikor kukázás közben tízezrest talált. Most megint róla írok.