Olvasmány

Sírt, de nem akart

A csoportok létszáma tucatnyi, legföljebb. A csoport egy, családiasan próbált kialakítású körletben(?) létezik. A javítós csoportok hálóiban négy emberke tölti az éjszakát, rendes ágyakon, szőnyeggel, polcokkal, virágokkal otthonosabbá tett szobákban. Ebből következően három háló van egy csoport-körletben.

Reggel, hét óra kilenc perc, Füredi utca-Egyetem sugárút sarok. Savanyú, sírásra görbülő, nyűgös napkelet. A borulat fölött világító égitestünk sugarai esélytelenül kísérleteztek a párapaplan áttörésével. Talajszinten álmosan, bágyadtan magukat vonszoló emberek. Autókban zöldre váró vezetők tért ölelő ásításokkal kívánkoztak vissza a pihe-puha paplanok alá. Ha igyekeztek volna, az éjszakai ágymeleg még visszafogadta volna őket.

- Alezredes úr! – süvöltött át hangja a Petőfi tér pázsitja felett. – Jó napot kívánok! – köszönt illendően. – Várjon már egy kicsit!

Sejtésem szerint, lejmolás elé néztem. A forgatókönyv a szokásos: érdeklődés az egészségem felől, „ott dolgozik még?”-szerű kérdés, aztán rátér sanyarú sorsára, végül segítsem ki néhány forinttal.

Vasárnap volt a finn természet napja (zászlós ünnep). Ezt a napot nem is lehetett másképpen ünnepelni, mint horgászattal. Az elmúlt időszak esős, borongós ideje után verőfényes napsütés, kellemes meleg bíztatott a halvadászatra.

A Fellini rendezte Dolce Vitában a római Trevi-kútban megmártózó Anita Ekberg nem ruhátlanul fürdött. Sőt, tulajdonképpen nem is fürdött, hanem egy fekete estélyi ruhában besétált a vízbe. Úristen, de hogyan? Mégis, minden érett férfi emlékében, a szökőkútban egy csodálatos szőke meztelen idea képe maradt meg.