Oktatás

Méltó kezdés, indul a félév

Debreceni Egyetem - indul az oktatás  Fotó: Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetemen ezúttal sem maradt el a parádés hangulatú gólyatábor. Az a rendezvény, amely az ilyen jellegű események sorában az ország felsőoktatási intézményei közt kétségkívül a legnagyobb.

„Gólyaláz” Debrecenben

Lázasan főznek a fiatalok  Fotó: Debreceni Egyetem, DEHÖK

A Debreceni Egyetem és a DE Hallgatói Önkormányzat idén is hagyományosan a tanévkezdés előtti napokban-hetekben szervezi gólyatábori két szűk hétnyi rendezvénysorozatát. Ezúttal is kijelenthetjük: a Debreceni Egyetem gólyatábora továbbra is az egyik legnagyobb nívójú fesztiválhangulatot kínáló elsősünnepe.

Újságírás és médiafotózás a gyakorlatban

A képzés szeptember 9-én indul

Gyakorlatorientált, 120 órás (fél éves) online, élő, interaktív képzésen kiváló szakemberektől tanulhatják a szakma iránt érdeklődők a gyakorlati újságírást és médiafotózást.

DE – mindig a legjobbak közt

A Debreceni Egyetem főépülete

A Debreceni Egyetem az idei egyetemi rangsorok és felvételi adatok alapján is az élvonalban állja meg a helyét. Mind Magyarországon ott van a legjobbak közt, mind a nemzetközi porondon. Ráadásul akadt olyan ranglista is, amelyen a legjobb magyar intézményként szerepelt.

Pontos ponthatárok

Ezúttal a Teniszkében várták a fiatalok a ponthatárok bejelentését  Fotó: Debreceni Egyetem

Kihirdették a 2023/24-es tanév szeptemberben induló felsőoktatási képzéseinek ponthatárát. A Debreceni Egyetemen sem maradt el a szokásos ponthúzó, ponthirdető parti.

Tarolt a DE a diákmédiások között

Egy elismerés a sok közül  Fotó: Egyetemi Élet

A DUE Médiahálózat immár harmincadik alkalommal rendezte meg az országos Ifjúsági Sajtófesztivált, amelyen ezúttal is átadták az ország legjobb diákmédiásainak járó elismeréseket. A Debreceni Egyetem több kategóriában is kiemelkedő helyezést ért el.

Kalandozz egy világkörüli utazáson!

Játékos nyelvtanulás és ismeretszerzés

Izgalmas utazáson vehettek részt azok a fiatalok, akik az olvasás szeretete mellett a nyelvtanulást is fontosnak tartják. Az Amigos a Gyermekekért Alapítvány egy interaktív program keretében mutatta be a napokban a debreceni Libri Könyvesboltban az Egy világraszóló felfedezés 1. címmel megjelent játékos, nyelvtanulást segítő kötetet.

Teltház, foci, buli – sikeres szakhét az egyetem médiásainál

Megyeri Csilla influenszer, Vavra Bence és Dánielfy Gergő zenész-dalszerzők  Fotók: Reményi Réka és Bojti Bence

Kulissza, Csapó, Teltház címmel tartott szakhetet a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszéke május 2. és 4. között. Az előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken rendre – stílszerűen – teltház fogadta a meghívott vendégeket.

Szakhét a debreceni médiásoknál

Szokásos program, egyre nagyobb érdeklődéssel

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén minden év tavaszán megrendezik a szokásos szakhetet. Ez a klasszikus háromnapos programsorozat olyan szakmai lehetőséget teremt a hallgatóknak, hogy akár kötetlenül, akár feszesebb kommunikációs keretek között kamatoztathassák az addig megtanultakat, illetve a média világának szakembereitől szerezhessenek új ismereteket, élményeket.

Egyedülálló sportcampus Debrecenben

Színvonalas munka és sportolási helyszín  Fotó: Löki Viktor

A Debreceni Egyetem legújabb sportlétesítményét adták át hétfőn délután a Dóczy utcai campuson. Az egyedülálló, lelátót is magában foglaló komplexum teret ad majd a DEAC klubvezetése, a sportolók és a szurkolók számára a minőségi sportélethez.

Oldalak