Vajon tényleg ismerjük a várost, ahol élünk, vagy tud újabb és újabb érdekességet, titkot mutatni nekünk? Immár hat éve élek Debrecenben, és gyakran úgy érzem, unalmassá vált számomra, kinőttem ezt a helyet, de rá kellett jönnöm, hogy csak csukott szemmel járom az utcákat, és ha figyelmes vagyok, még sok izgalmas részletet rejt magában a lakóhelyem.
A színművészet új korszaka, a magyar kultúra történelmi mérföldköve, amelynek jelenleg is szemtanúi vagyunk a cívisvárosban. A Csokonai Színház teljeskörű felújításának végével a színjátszás új kora köszönt ránk.
Találós kérdés. A térképen alig húszra van Egertől és egy jó tízesre esik Mezőkövesdtől, továbbá híres a termálvizéről. A számok természetesen kilométerben értendőek. Mire gondolhat a cikk szerzője?
Mezőcsáton született, majd Pesten élt csaknem harminc évet. A sors és a gyökerei azonban Debrecenbe szólították. Túl a hatvanon is aktívan dolgozik, hajtja a kíváncsiság, és az a célja, hogy minél több ismeretanyagot sikerüljön az utókorral megismertetni a rovásírásokkal kapcsolatban.
Immár tizenötödik alkalommal tölti meg tízezrekkel a Nagyerdőt hazánk egyik legnagyobb, igazán debreceni könnyűzenei eseménye, a Campus Fesztivál. A Campus évről-évre nem csupán a zene és a közösség ünnepe, hanem a Debreceni Egyetemé is.
A cívisváros már hosszú évszázadok óta bővelkedik irodalmi kincsekben, és már a 18. században a magyar literatúra egyik központjává vált. Az idei esztendőben megannyi irodalmi vagy irodalomhoz szorosan kötődő személy tisztes, kerek évfordulóját ünnepeljük, közülük pedig sokan Debrecenhez is szorosan kötődnek. Azt hiszem, a kronologikus előrehaladás most erény, mintsem túlszabályozottság.
Csaknem kétszázhatvan oldal, tíz szerző, huszonnégy emelet és huszonnégy történet. Ez egy definíció, egy hiánypótló és szükségszerű kötet, kordokumentum leírása.
Az elmúlt esztendőkben immár Budapestet is „ellepték” azok a miniszobrok, apró alkotások, amelyek bájosan kicsi termetük ellenére kimondottan feldobják az utcaképet, köztereket.
Debrecenben a Kossuth téren egy több mint négyméteres lámpaoszlopnak támaszkodva áll egy alak. Ráérősen figyeli a város mindennapi életét: a reggel munkába igyekvő emberek sietős lépteit, a ricsajozó kamaszok bandába verődő és gyorsan tovatűnő alakjait, a pék friss áruval tömött polcait, ahonnan ínycsiklandó illatokat sodor felé a szél. Az alak a lámpaoszlopnál nem mozdul, alakja bronzba öntve, Szabó Lőrinc otthon van Debrecenben.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.