Közbiztonság

Börtönszerenád - Nem jött be a bejött nő

Szeged/Debrecen, 2014. február 18., kedd (MTI) - Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádol az ügyészség három egykori debreceni börtönőrt. A vádlottak közül ketten tagadnak, egyikük részben beismerte bűnösségét a keddi tárgyaláson a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa előtt.

A besurranós Mari – vigyázzunk értékeinkre!

Tolvajveszély

- Adjanak inkább száz pofont, minthogy rablásért fogjanak el! – fogalmazta meg hitvallását R. Mari, a besurranó specialista. Nem pacifista voltát hangoztatta, csupán azt, a nőkre jellemző praktikusságot kívánta értésemre adni, hogy ő erőszakkal nem vesz el semmit.

Áldatlan állapotok – menekülnének a helyzetből

Menekülttábor

Évek óta válságos állapot uralkodik a Sámsoni út környékén, a menekülttábor lakói által tanúsított, minősíthetetlen magatartásnak köszönhetően. Hiába csökkent létszámuk az utóbbi hónapokban, és törvény írja elő a maximálisan ott tölthető időt, folyamatosan cserélődnek a „szereplők”, az általuk generált problémák mit sem változnak. A menekültstátuszért folyamodó határátlépők az Európai Unió általi rendelkezések alapján nem utasíthatók ki. A környék közbiztonsága napi problémát jelent a fegyveres őrzés, valamint a fokozott rendőri, polgárőri éjjel-nappali jelenlét, és éjszakai kijárási tilalom ellenére is.

Gyanús kulcstartók

A chipes kulcstartó

Az utóbbi napokban interneten levélben terjed a hír, mely szerint ismeretlenek kulcstartókat osztogatnak. Az egyik szülő gyermeke hazavitte és apjának megmutatta. A férfinak gyanús lett az egész, ezért a tartót szétszerelte, ha tudta volna. Végül szétfűrészelte. Megdöbbenésére egy chip került elő. (Fényképet is késztett róla.) Gyerekétől megtudta, egy teherautó vezetője osztogatta az autós szuvenírt. A levél szerint a kulcstartót ajándékozók feltűntek benzinkutaknál, áruházak parkolójában is. Autó márkás kulcstartók mellett más ajándéktárgyakat is osztogatnak.

Hogyan védekezzünk betörések ellen?

betörő

Debrecenben történt, hogy míg egy fiatal pár a hálószobában szeretkezett, addig a nyitva felejtett bejárati ajtón besurranó betörő kirámolta a lakást.

Hajléktalan küszködés

hajléktalan lak

Az eset nem az elmúlt napokban történt, de akár nap, mint nap is találkozhatunk hasonlókkal. A hajléktalan neve maradjon ismeretlen. Nevezzük Lajosnak. Vele beszélgettem.

Legyen felelősségteljes az állattartás

árva kiskutya

Az állatvédelem társadalmilag elvárt, hasznos tevékenység, amelynek lényegét hazánkban az 1998-as állatvédelmi törvény így foglalja össze: „Az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége!"

Az erős fiú

támadás

A Nagyállomás 8-9. vágányainak peronján sokan várakoztak a Pest felől érkező Holló IC-re, mely - szokás szerint - késett. A vonatozni vágyók, a megmásíthatatlanba beletörődve, beszélgetéssel ütötték agyon a szerelvény érkeztéig hátralévő időt, amikor egy, a vasággyal együtt is 49,6 kilós, nyápic, karikalábú, kese hajú fiú, kettesével szedve a lépcsőket, merült fel az aluljáróból. Felérve szusszantott kettőt, és elrikkantotta magát:

Csippentenek egy kis lóvét

zsebtolvaj

Kormányváltáskor Pintér Sándor belügyminiszter jelezte: „látszólag romlani fog bűnügyi statisztikánk”, mert jobb munkát vár a rendőrségtől. Ehhez képest 2011-ben 245 ezer, 2012-ben 274 ezer ügyben zárták le eredménytelenül a nyomozást. Rendszerváltás óta soha nem volt ilyen magas ez a szám. A belügyminiszter azt is ígérte, hogy három hét alatt közbiztonság lesz az országban. A lakosság mást érez…, s jól érzi, mert 1999 óta a legtöbb, 472 ezer bűncselekmény jutott a rendőrég tudomására… és mennyi nem!

Mitől fényes a Fényes udvar?

Ahol erősködni szoktak a fiúk

A lakótelepen, ahol élek, néha érződik a debreceni szennyvíztelep bűze, oda fújja a szél. Havonta egy-két alkalommal. Tehát az én lakótelepem (alvóvárosom) nem saját jogon húgyszagú, az egész cívispolisz vizeletszagát érezzük a ritka, „kitüntetett” alkalmakkor.

Oldalak