Kosaras fiúk: cél teljesítve!

A lelkes csapat

Véget ért a DEAC férfi kosarasainak szezonja szerda este. Bár Kecskeméten az eredmény parádés 55-82 lett a Debrecen javára, Berényi Sándoréknak így sem sikerült elérni a rájátszást jelentő nyolcadik helyet.

A gyatra első félidő és talán az egész mérkőzés meghatározó pillanatai voltak, amikor az ifjú Tóth Bence három gyönyörű triplát ejtett be, ezzel valószínűleg megalapozva méltó helyét a jövő évi bajnokság felnőtt keretében. Maga a küzdelem vendég szemmel sima volt úgy is, hogy Borisov nem játszott hátproblémái miatt. A DEAC méltóképpen köszönt el a 2018-19-es idénytől.

Külön-külön elemezve a játékosokat hosszú napok kellenének, amíg mindenkit megfelelően szemléznénk, de címszavakban kettő olyan játékost mindenképp ki kell emelnünk, akik a stílust tekintve a két végletet képviselik, mint a fejlődő tehetség és a „magányos zseni”. Daniel Amigo, az argentin magasember egyedülálló fejlődésen ment keresztül a Debreceni Egyetem csapatában. Ügyetlen, félénk játékosként érkezett, aki, ha eldobta is a labdát, nem sok eredménnyel járt. Teltek a hetek, Dani bátrabb és bátrabb lett, míg megérett benne egy olyan szintű magabiztosság, amilyen kevés hazánkban sportoló kosarasnak van. A palánk alatt szinte minden kísérlete pontokat ért, befordult, ugrott, dobott, lepattanót gyűjtött. A saját gyűrűjét áttörhetetlen falként védte.

Másrészt arról az Ivosev Tamásról ejtenék pár szót, akit az ország legtöbb pontján játékmentalitása miatt nem kifejezetten szívlelnek. Rutinos kosarasként jött Debrecenbe, ahol a közönség számára a 3x3-mas világbajnokság egyik állomása miatt már ismerős volt. Gyorsan beilleszkedett a csapat koncepciójába és agilis, kemény játéka, pontos dobásai révén hamar kivívta szerepét a kezdőcsapatban. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Toma lelkiismeretes, mindig motivált hozzáállása sok értékes, győztes pontot eredményezett a fekete-fehérek számára. 

Ami az esztendő összességét illeti, ugyancsak örömmel tekinthetünk vissza a kisebb emlékekre is. Idegenben legfőképp vereségeket szenvedtek Bognár Kristófék, de rögtön a legelső meccsen, itthon a Körmend csapatát múltuk felül, majd kicsivel később a Falco is fejet hajtott. A második félszezon, a „tavaszi hadjárat” egyik fénypontja volt, hogy szoros meccsen még a címvédő Olaj is „odakozmált” az Oláh Gábor utcán. Igazi örömünnepként éltük meg, amikor februárban a DEAC története első kupaszereplésének vágott neki. Zalaegerszeget kipipáltuk, de a Szolnok kemény diónak bizonyult. Minden bizonnyal legédesebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy a Jászberényt legyőzve bronzérmet ünnepelhetünk. Hát így lett.

A bajnokság második felvonása a cívisvárostól távol továbbra is döcögős volt, bár szerencsére az alsóháztól tartósan távol maradtunk. Egy Pécsen megszerzett két ponttal a top öt között kezdhettük volna a középszakaszt, azonban a mecsekieknek ment jobban és egy kétkosaras meccsen ők érték el a tabella ötödik helyét. Semmi sem volt veszve – legalábbis úgy tűnt az elején, de elkezdődött a középszakasz és behúztuk a kéziféket. Sopron itthon gázolt át rajtunk, kétszer buktunk vendéként, majd a Kecskemét is jobbnak bizonyult a Nagyerdőn. A srácok nem adták fel, tovább küzdöttek, valami újraindult. Győztünk Sopronban, aztán Debrecenből az ASE és a Zete is sikertelenül távozott, és elérkezett az utolsó meccs. Egy halvány lángocska még pislákolt: ha Egerszegen kikap a Sopron és mi nyerünk a hírös városban, irány a rájátszás. Gálázva nyertünk, de csak mi nyertünk. A rájátszás elúszott…legalábbis, ami az eredményt illeti. Mégis minden csak nézőpont kérdése. A tavalyi szezonban az alsóházat megnyerve a tizenegyedik helyen zártunk. Ehhez képest idén gazdagodtunk egy kupabronzzal, a fiatalok kiválóan beépültek a csapatba és természetesen végig magabiztosan őriztük helyünket a tabella felsőbb régióiban, végül a kitűzött jövőképnek eleget téve a középházban zártuk a bajnokságot, legalábbis, ami a mi részünket illeti.

A keret felépült, középházat elértük; cél teljesítve! Folytatás jövőre!

Barna Marci

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.