A királyoknak soha nem volt könnyű dolguk. Országokat kormányoztak, egyházfőként tevékenykedtek, hadakat irányítottak. A királynak lenni nem egy életbiztosítás. Főleg régebben kevesen haltak természetes halállal, mert vagy meggyilkolták, vagy kötelességét teljesítve, a csatamezőn halt meg.
Az alábbiakban néhány magyar király erőszakos haláláról olvashatnak.
Kun László 1272-1290 között uralkodott. A Vatikán szerint nem tartotta a katolikus hitet és népe is pogány módon élt. A kunok, akik közül László származott, éppen fordítva vélték: a kun vallási hagyományok elhagyójának bélyegezték, a katolikus hit erőszakos terjesztőjének tartották, ezért gyilkosa saját népe közül került ki.
A magyar trónra került első Habsburg, Albert rövid uralkodásának betegség vetett véget. Utána, 1439-ben a lengyel Jagelló-házbeli Ulászló következett. A fiatal koronás fő, Hunyadi János hathatós segítségével, a török ellen komoly sikereket ért el. 1444-es várnai csata azonban az ő meggondolatlansága miatt fordult át vereségbe. A háromszoros túlerő ellen Hunyadi János sikerrel kezdte meg támadását, amikor a forrófejű király, Hunyadival való egyeztetés nélkül lovasainak rohamot vezényelt. A török elitegység, a janicsárok védfalán a támadás elakadt. Az ellentámadás során pedig Ulászló is elesett. A király holttestét nem találták meg. Török források szerint a fejét levágták, közszemlére tették. Pietro Ransano krónikás szerint a király a combján és karján kapott sebet, de a csatát túlélte. Ennek alapján és más utalások miatt időnként a mai napig úgy vélik, hogy Ulászló tovább élt. A vesztes ütközet után Cipruson át Portugáliába utazott, ahol megnősült és húsz évvel későbbi haláláig élt.
A királyi áldozatok közül talán legismertebb II. Lajos sorsa. Az 1526-os mohácsi csata után, menekülés közben, a nyári záportól megáradt Csele-patakban lelte halálát. A király holttestét a patak mai dunai torkolatától kb. 50 méterre, tovább a folyam közepe felé, az akkor még a szárazföldhöz tartozó, jelenleg víz borította területen találták meg. II. Lajos halálával kapcsolatban is kering egy mendemonda, mely szerint az uralkodót ismeretlen főurak megölték.
Királyaink csúfos halála mellett akadtak szerencsésebbek is, mint a már korábban említett Luxemburgi Zsigmond. Az oszmán hódítást megakadályozandó, Lazarevics István szerb despota szövetségre lépett Zsigmond magyar királlyal. 1426-ban szerződést kötöttek, amelyben a szerb despota a magyar király javára lemondott Nándorfehérvárról, Galambócról és még néhány kisebb várról. Cserébe unokaöccsének, Brankovics Györgynek szerb despotaként való elismerését kérte. Lázárevics István 1427. július 18-án meghalt, Zsigmond pedig kérte Brankovicstól a szerződés betartását, az új despota azonban megpróbált kibújni az egyezség alól. Közben a török elfoglalta Galambóc várát. Zsigmond erődítés ostroma mellett döntött. A csata közben váratlanul török erősítés érkezett, így a királynak menekülnie kellett. A király védelmét Rozgonyi István temesi főispán látta el, akinek a felesége, Szentgyörgyi Cecília - aki részt vett az ostromban is - hajókkal érkezett a király és férje segítségére, akiket sikerült is kimentenie.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás