Kincs, ami nincs

A romos regéci vár

Bud Spancer filmjének címét kölcsönöztem annak a történelmi kriminek a megírásához, amelynek lényege a Rákóczi kincs, ami volt, de jelenleg nincs.

A Zemplén-hegységben, valahol a regéci vár környékén elrejtve lapul II. Rákóczi Ferenc vagyonának jó része. Rejtekhelyét pontosan senki sem ismeri. Térkép, feljegyzés nem maradt az utókorra. A történészek egyetlen tanúról tudnak, ám III. Habsburg Károly császár emberei nem tudták kiverni belőle a titkot, magával vitte a sírba.

A Rákóczi szabadságharc (1703–1711) vége felé, amikor a császáriak fölénye egyre nyomasztóbbá vált, a kuruc seregek állandóan hátráltak. 1710. november 10-én kiürítették a sárospataki várat. Egy nappal korábban öt ekhós szekér hagyta el Patakot, megrakodva a fejedelem kincseivel. A hegyek felé vették az irányt. Sokan úgy vélik, a regéci vár volt az úti cél, hiszen Rákóczi öt éves koráig ott nevelkedett, azonban a labancok 1686-ban felrobbantották, így irreálisnak tűnik az a feltevés, hogy a kincset ott rejtették el.

Az öt szekeret öt hajtó és parancsnokuk, egy hadnagy vitte a titkos hely irányába. A labancok észrevették a gyors iramban távolodó kocsikat, ezért utánuk eredtek. Az üldözés Tolcsván keresztül, a Huták irányába tartott. Az üldözők és üldözöttek között egyre csökkent a távolság, amikor a Huták elhagyása után az öt szekér eltűnt a császáriak szeme elől. A szerencse mégis velük volt, mert később elfogták a hadnagyot, aki bevallotta az öt hajtó megölését. Rákóczitól szigorú parancsba kapta: a kincs biztonságba helyezése után a legénységgel végezni kell, ne maradjon tanú. A hadnagy a hallgatásáért pedig annyi pénzt kapott, amellyel vígan eléldegélt volna. Az üldözőknek nem árulta el a kincs helyét. Tömlöcbe zárták és ott módszeresen verték. A hadnagy a kínok kínját élte át, de nem vallott. Súlyos sérüléseibe belehalt, magával vitte a titkot a túlvilágra.

A regéci vár évszázadokon keresztül romosan meredezett. Az utóbbi időben kezdődött falainak konzerválása, egy későbbi felújítást előkészítendő. A szerző több alkalommal járt a várban, ami csak gyalog megközelíthető. Minden alkalommal találkozott fémdetektoros kincskeresőkkel. Megmosolyogta szorgoskodásukat, amely azonban nem párosult kutatómunkával. Akkor tudnák, hogy a kincset mindenütt kereshetik, csak a várban nem. Minden esetre a szerző sem mondott le a kincsek megtalálásáról. Adatgyűjtései alapján nagyjából egy négyzetkilométerre szűkítette le azt a területet, ahol a kincs valószínűleg fellelhető. Nehezen megközelíthető vízmosásos rész. Pénz és idő kellene, ám ezek megléte sem garancia a sikerre.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.