Ki a sunyi?

Jól teszik, ha elbújnak

Az elmúlt évhez képest növekedett a közúti, ezen belül a halásos kimenetelű balesetek száma. A közlekedés biztonsága javítása érdekében a rendőrség megváltoztatta megfigyelési, ellenőrzési tevékenységét.

Többek között rejtettebben traffipaxoznak. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben, amikor előre jelzett helyeken, nyíltan mértek, és nem bizonyult kellőképpen hatásosnak, lesből mérik a szabálytalankodókat. A bevezetett eljárással kapcsolatban számtalan autós fejezte ki nemtetszését. Ki-ki vérmérséklete szerint kommentálja az egyenruhások parancsba kapott rafináltságát. A rend őreit jó néhány sofőr egyenesen sunyisággal vádolja, pedig talán éppen a kritizálók a legnagyobbak. Azok ahhoz a sajnos egyre gyarapodó csoporthoz tartoznak, akik tudatosan fittyet hánynak minden közlekedési szabályra. Az egoista közlekedők csak a szembejövők, rendőröket jelző villogtatására juhászodnak, válnak hirtelen a legjobb fiúkká, hogy aztán az egyenruhásokat elhagyva újra az országutak haramiájává váljanak. Ez nem sunyiság?

A rendőrség lépése csak válasz a pofátlan vezetők viselkedésére. Az féljen, akinek oka van rá. Az egyenruhások taktikájának megváltoztatását az autós társadalom többsége helyesléssel, megértéssel fogadta. Nem muszáj a hazai közlekedésnek balkánivá, egyiptomivá válni. Azokból semmi jó nem származik. Ha már kultúrnemzetnek valljuk magunkat, akkor az utakon is viselkedjünk kulturáltan!

Somogyi Ferenc

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.