Képzőművészet, irodalom és egy jó kávé

Kocsis László villany grafikája

Ezt kínálja a Forum Bevásárlóközpontban a Cafe Frei Kávézó 2014. február 22-én, szombaton, 10 órától a betérő kultúrabarátoknak. Bodrogi Péter a Kávézó ajánlásában megfogalmazta példaértékű küldetéstudatukat: „A debreceni kortárs művészet önzetlen. nonprofit támogatása hálás és nemes küldetés. Határozott célként tűztük ki zászlónkra, hogy Debrecen és környéke tehetségeinek a sodró mindennapokban is elismerést szerezzünk.”

Ennek szellemében szervezi a Kávézó a szombaton nyíló kiállításukat, ahol Kocsis László, a „moduláris grafika” megteremtőjének különleges grafikáit Kerékgyártó Kálmán költő mutatja be.

Debrecen színes képzőművészeti palettáján egyedi színfoltot jelentenek ezek a grafikák. A 2012-ben a Maticska Jenő Alkotókörhöz csatlakozó művész önmagáról honlapján így vall:

„Kocsis László vagyok, a Moduláris Grafika megteremtője. 1969-ben születtem Debrecenben. Huszonévesen hosszú ideig utaztam a Közel-Keleten (Izrael, Sínai-félsziget, Jordánia, Egyiptom, Libanon), ahol a helyi népek és kisebbségek ábrázolásvilágát figyelve, az ottani divatos és underground művészetet tanulmányoztam. Hazatérve ez az elegyes látványvilág az euro-keresztény kultúrával, szokásvilággal keveredett; eszköztáraihoz idomult, majd amerikai hatás alá került. Kiegészülve gépészeti szakrajz elemekkel, két és háromdimenziós létező és nem létező testeket létrehozva.

Tusrajzaim igazából nem is léteznek. Szemfényvesztés az egész. Gömbök, négyzetek, lebegő téglatestek, műszaki rajz jelölések és kémiai vegyjelek bizonyos távolságból nézve hoznak létre arcot, emberi testet vagy épp egy sárkányt. Matematikai képletfolyamok, hangjegyek ívei, nem létező vonalak finom hajlatai jelölnek mosolyt, végtagokat, kiterjesztett szárnyakat és titkos mozdulatokat. Az, ami messziről alakot öltött forma, közelebbről érzékelve nem is létezik.

A Moduláris Grafika olyan művészeti irányzat, ahol nem az összefüggő vonalak és az általuk közrezárt területek határoznak meg egy ábrát; hanem a különálló mértani testek, térbeli képletek vagy műszaki jelölések alkotnak értelmezhető képet. A szemlélő, aki közelebb merészkedik, kaotikusan lebegő tárgyak és testek halmaza között találja magát; melyek lassan láthatatlan ívek mentén rendeződnek, s vezetni kezdik a tekintetet. Az alakok hol térbéliek, hol kétdimenziósak, folyamatosan tördelve szét a képet külön-külön értelmet hordozó valóságterületekre. Eltávolodva a grafikáktól újra egy más rendezettségi mintázat jelenik meg közöttük; visszaadva a néző lelkét a nyugalomnak, s szemeit a könnyed szemlélődésnek.”

Bár a kiállítás több napig látható a Kávézóban, mégis a szombati kiállítás-megnyitóra hívom fel a figyelmüket, hiszen a varázslatos képeket a Maticska Körben tevékenykedő Keresztúri Mária költő versei teszik ezen a napon még ünnepélyesebbé.

Várja Önöket egy különleges grafikai stílus, magával ragadó versek és családias hangulat szombat délelőtt a Frei Kávézóba!

Kultúr Á

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.