A Jobbik törvényben tiltaná az adósságot hátrahagyó pártok vezetőinek indulását a választásokon

Budapest, 2014. január 11., szombat (MTI) - A Jobbik megtiltaná azon politikusok indulását a választásokon, akik korábban olyan pártban töltöttek be vezetői tisztséget, amely adósságot hagyott maga után, így az egykori SZDSZ vezető tisztségviselőinek indulását is.

 

    Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt a Vona Gábor pártelnökkel közösen, a héten beterjesztett javaslatukról, amely szerint kizárnák, hogy újabb pártot alapíthassanak olyan emberek, mint az SZDSZ egykori politikusai, akiknek jogutód nélkül megszűnt szervezete több száz millió forintos adósságot hagyott maga után.  

    Azt is törvénybe iktatnák, hogy a döntésre jogosult pártvezetők magánvagyonukkal feleljenek a párt tartozásaiért. Szilágyi György szerint elvárható a felelős gazdálkodás azoktól, akik az országot kívánják irányítani.  A képviselő „politikai pofátlanságnak” nevezte, hogy az egykori szabaddemokrata vezetők új pártot alapítva, vagy másokhoz csapódva kívánnak indulni a választáson, így tartva igényt állami támogatásra.  Emlékeztetett: az SZDSZ-nek a Magyar Fejlesztési Bankkal szemben fennálló tartozása mintegy félmilliárd forintra rúg.



MTI 2014. január 11., szombat 13:23


 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.