A Jobbik 2018-ban meg akarja nyerni a választást

Budapest, 2014. június 21., szombat (MTI) - Meg akarja nyerni a választást a Jobbik 2018-ban, az őszi önkormányzati választásokon pedig az a cél, hogy a párt települési szinten is bebiztosítsa második helyét  - jelentette ki Vona Gábor elnök a párt XI. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

A Jobbik elnöke a legkíméletlenebb időszaknak nevezte elnöksége most záruló két évét, amelyben az volt a fő kérdés, hogy meg tudják-e roppantani a pártot vagy megmarad. Hozzátette: utóbbi történt, s még előbbre is tudtak lépni.

A következő két évet az alapok lefektetése időszakának nevezte, példaként említve, hogy országos televízió- vagy rádiócsatornára van szükségük, elő kell készíteni a kormányzati stratégiát és struktúrát, és át kell alakítani a szervezetet, mert az kezd túlnőni a kezdeti struktúrán. Emellett a külügyi kapcsolatok megerősítését is feladatként jelölte meg a pártelnök.

Úgy vélte: a következő évek tétje nemcsak a megmaradás, hanem az, hogy ebben a nemzetközi és belföldi környezetben kormányra tudnak-e jutni. Közölte, ehhez elsősorban nem az ellenfeleket kell legyőzni, hanem saját hibáikat kell kijavítani.

Vona Gábor felidézte az országgyűlési és az európai parlamenti választáson történteket is, kiemelve: mára a Jobbik a legerősebb ellenzéki erővé vált. Arra a kérdésre, hogy az MSZP-nek van-e még hitele, azt felelte: igen, kétmilliárd forint. A Fideszt ugyanakkor a legveszélyesebb ellenfélnek nevezte, mivel szavai szerint  a kormánypárt tud illúziót kelteni, úgy beszél, mintha jobbikos lenne, de MSZP-sként cselekszik.

A pártelnök a Jobbik sikerét abban látja, hogy az elmúlt két évben fegyelmezettebb, profibb, egységes volt a nemzeti oldal. A „cukiságkampányra” (például a kampányban megjelent kiskutyás fotókra) utalva kijelentette: a pártnak a stílusbeli radikalizmust le kell vetkőznie, de a tartalmi radikalizmust nem.

Úgy vélte: a néppárttá válás a „keménymagnak” irritáló lehetett, de ha végiggondolják, a Jobbik nem azért jött létre, hogy nagyobbat mondjon, hanem azért, hogy nagyobbat tegyen. Leszögezte: úgy kell néppárttá válni, hogy megőrzik értékrendjüket, programjukat, s abból egy vesszőt sem adnak fel.

Vona Gábor az őszi önkormányzati választáson célként jelölte meg, hogy a Jobbik települési szinten is bebiztosítsa második helyét. A 2018-as választási győzelemhez pedig az erős tagságot, az elszánt helyi vezetőket és a jó elnökséget nevezte fontosnak.

A rendezvényt a pártelnök beszédét követően bombariadó szakította félbe.

A tisztújító kongresszuson Vona Gábor az egyetlen jelölt a pártelnöki posztra, a hat országos alelnöki tisztségért pedig 13-an versenyeznek.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.