Itt a limonádészezon

Gyümölcsös limonádé

Nyáron gyakoribb a szomjúságérzetünk, amit hidegebb italokkal szeretünk oltani. A vélemények ugyan megoszlanak erről, pláne a cukrozott üdítőkről, hogy jót tesz-e a szervezetünkkel, de mindenképpen hozzátartozik hűsítőinkhöz ilyenkor a hűtőben tartott limonádé.

A cukorszirup, amivel finomabb, így készül: mennyiségtől függően egy kg cukor, 7,5 dl víz vagy egy bögre víz egy bögre cukor. Ezeket egy edényben közepes lángon folyamatos keverés mellett felforraljuk. Utána alacsonyabb hőfokon még 3-5 percig főzzük, míg a kristálycukor teljesen feloldódik. Akkor megfelelő, ha enyhén sárgás színű. Üvegbe is tölthetjük, ha kész. Ha nem használjuk fel teljesen, hűtőben jó pár napig eláll. De persze kiváltható más édesítőszerekkel is. A limonádé frissen kapható gyümölcsökből pedig jól variálható, számtalan íz kombináció lehetséges. Az alap persze a citrom(lé) és cukorszirup vízzel. Amennyiben lime-ot használunk, kicsit kevesebb ajánlatos, mert még savanykásabb a citromnál. Érdemes kísérletezni. Egy kis útmutató

Eredeti házi

Úgy az igazi, ha citromok levét kifacsarjuk és átszűrjük, hogy gyümölcshústól, magoktól mentes legyen. Egy kancsóba beleöntjük, hozzáadunk 2-3 evőkanál cukorszirupot, és felöntjük legalább egy liter vízzel vagy szódával. Alaposan keverjük össze!

Gyümölcsökkel

A kiválasztott gyümölcsö(ke)t, mennyiségtől függően pár darabot (egyszerre akár többfélét is) reszelve, darabolva, pürésítve is használhatunk. Majd 2-3 evőkanál cukorsziruppal, három citrom kifacsart levével összekeverjük. Egy liter vízzel vagy szódavízzel hígítjuk, esetleg egy citrom reszelt héját is hozzáadhatjuk. Egészben hozzáadott gyümölcsdarabok díszítésnek is tökéletesen mutathatnak jégkocka mellett. Persze végül megehetjük és egy kis aromát is átadnak az italunknak. Jégkockába fagyasztott gyümölcsöt is használhatunk.

Szörpökkel

Szörppel, akár házilag készített bodza-, menta-, citromfű szörppel is ízesíthetünk cukor helyett. A frissen facsart citromlé és héja nem hiányozhat ezekből sem.

Fűszerekkel bolondítva

A citrommal és sziruppal ízesített vízhez jól illik a vanília, menta, ánizs, szegfűszeg, fahéj, gyömbér, citromhéj.

Teával

Jól eshet a hűtött tea. Hagyományos fekete teához is adhatunk cukorszirupot, citromlevet, citromhéjat, jégkockát. De bármely gyümölcsteát használhatunk. Nagyszerű szomjoltó lehet a hibiszkusz, menta, citromfű. Ezeket is feldobhatjuk, ízesíthetjük gyümölcsdarabkákkal.

D. B.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.