Irány Józsa! - HÉT VÉGI AJÁNLÓ

Vasúti modellek bemutatója

Bár sok-sok érdekes programot kínál ez a hétvége is Debrecenben, mégis egy különleges józsai kínálat szerepel ezúttal hétvégi ajánlónkban, amely örömet szerezhet a család minden tagjának.

A Józsai Közösségi Ház (Szentgyörgyfalvi u. 9.) szombaton 10.00 – 18.00 óra, vasárnap 10.00 – 17.00 óra között várja a „mini városok” szerelmeseit hagyományos vasútmodell és terepasztal kiállításával. A többféle méretben látható modulterepasztalok mellett vezetési lehetőséget is biztosítanak a szervezők szimulátorban és modellekben egyaránt.

S amíg a játékos kedvű apukák és fiaik a robogó vonatokban gyönyörködnek, a lányoknak sem kell unatkozniuk, hiszen 13 órától „Ákom, bákom, berkenye, szagos húsvét reggele” címmel kézműves foglalkozások és húsvéti ügyességi játékok várják a tavaszi ünnepre készülőket. A legkisebbek délutánját pedig a Magvető Bábcsoport előadása teszi szórakoztatóvá ezen a szépnek ígérkező tavaszi napon.

S ha már Józsán járunk, érdemes a Tamás-tanyára is kilátogatni a Harstein kertbe (Mókus u. 2.), ahol az állatparkban megismerhetik a gyerekek az őshonos állatokat, s az öt fajból álló lóállomány lovaglásra és kocsikázásra is lehetőséget biztosít. Itt tájékozódhatunk a nyári táborokról is a gyermekek számára, amelyek igen népszerűek a természetet kedvelő óvodások és kisiskolások körében.

Amint látják, ezen a hétvégén izgalmas programokkal hívogat a Debrecen központjától 10, határától mindössze 2,5 kilométerre lévő település minden családot. S azt se felejtsük el, hogy a jó időben kitűnő kerékpárúton is megközelíthetők ezek a helyszínek!

Tehát bringára fel, és irány Józsa!

Kultúr A.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.