A kosárlabdában 24 másodperc a támadóidő. 24 óra bőven elég, hogy a világ gyökeresen megváltozzon. És ugyancsak ez az a szám, mely a 8-as mellett szintén egybeforrt egy rendkívüli személy nevével. Ő az, akit méltán nevezhetünk legendának. Kobe Bryant emlékére.
Egy fárasztó utazás kellős közepén a „semmiből” érkezik egy hír, amelyet először halvány reményekkel csak egy borzalmas átverési kíséretként próbálunk felfogni. Helikopterbaleset, kilenc utas, nincs túlélő. Valakinek biztosan csak nagyon ízléstelen a humora, ez bizonyára egy rossz rémhírkeltés lehet, annyira esélytelen az egész helyzet. Aztán az ESPN, az NBC, ABC, szép lassan az összes forrás megerősíti a hírt. Döbbent csend…a 41 éves Kobe és 13 éves lánya, Gigi elment. A közösségi oldalakon minden egyes poszt a történtekkel foglalkozik, a sztárok, csapattársak sorra írják ki oldalukra a megrendült üzeneteket és sajnos megcáfolhatatlan, hogy ez bizony igaz.
20 esztendős karrier Los Angelesben, 5 NBA-bajnoki cím, ötkarikás játékokon két alkalommal is aranyérmet ünnepelhetett a Team USA színeiben, számos All Star-szereplés, ikonikus megmozdulások, sőt, a sportolók körében egy nem túl megszokott elismerés tulajdonosa is. Rajzfilmet készített, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. Igazi ikon, aki még a búcsúmeccsét is stílusosan koronázta meg. A Utah Jazz elleni, utolsó hivatalos pályára lépése összesen 60 pontot eredményezett. Érdekes, hogy első profi szezonja végén, playoff meccsen játszhatott a Jazz ellen, ahol mondhatni, pofátlan módon (és igen kevés sikerrel) állt bele a kellemetlen dobásokba. Mindez a 90-es évek második felében történt, amikor egy bizonyos Jordan fején ékeskedett a korona. Kobe az újságíróknak lazán annyit felelt, ő szeretne lenni minden idők legjobbja. Egy percig nem gondolta ezt másképp, kilépett Shaq hatalmas árnyékából, fogalmazhatnánk egyszerűen úgy is, hogy bizonyított. Elérkezett a fekete nap és az egész világ fejet hajt előtte. Kobe Bryant felért a csúcsra.
Ha egy kicsit személyesebb vonatkozásba helyezem a témát, nyugodtan mondhatom, hogy ő volt az, akit kisgyermekként csodáltam, aki miatt a Lakers vált örök favorittá. Tátott szájjal figyeltem a nyolcasban, majd rövid idővel később huszonnégyesben kosarazó Black Mambát, hogyan mutat példát a pályán szemben álló ellenfeleknek, majd immár elkötelezett szurkolóként néztem, ahogy utolsó mérkőzésén csillog. A nevét viselő mez most már teljesen új értelmet és értéket nyerve ékeskedik a falamon. Az utánozhatatlan játékos és az ifjú hölgy pedig már odafönt, a legnagyobb, legkülönlegesebb pályán pattogtat együtt Wiltékkel.
„Hősök jönnek-mennek, de a legendák örökké élnek.”
Barna Marci
Új hozzászólás