Hraballal üvegből itta a vodkát

Hrabal és Varga Attila

Március 28-én lesz száz éve, hogy megszületett Bohumil Hrabal a 20. századi cseh irodalom legnépszerűbb alakja. Műveit 27 nyelvre fordították le a világon. Magyarországon is számtalan könyve jelent meg, és az egyik legnépszerűbb külföldi szerzőként jegyzik a mai napig. Ebben jelentős szerepe van Jiří Menzel filmjeinek is, leginkább a Sörgyári capricciónak, mely Hrabal szüleinek történetét meséli el, akiknek élete szorosan összefonódott a nymburki sörgyárral, és a városkával, ahol az író gyerekkorát töltötte. Írásait főleg a naplószerű fogalmazás jellemzi, emlékeit valósággal kiömleszti az olvasókra, ezáltal a vizuális ábrázolás mellett rendkívül szuggesztív is.

„Senki más nem fejezi ki úgy Prágát mint Bohumil Hrabal. Csak ő képes a barokk képzeletet a kisember humorával ötvözni” - jellemzi az írót  Milan Kundera.

1992-ben egy debreceni születésű újságíró készített Hraballal nagyinterjút. Varga Attila 1969-ben született. Újságírást tanult a Bálint György Újságíró Iskolában (1994.), szociálpedagógus diplomát szerzett a Debreceni Egyetem pedagógiai főiskolai karán (2000). 1992-től a Gázláng üzemi lap, 1994-től a szabolcsi Új-Kelet, 1995-től a Hajdú-bihari Nap, majd 1997 és 2000 között a Népszabadság munkatársa volt. 2001-től Budapesten él, azóta a Magyar Nemzet munkatársa, 2007-től főmunkatársa. Minőségi újságírásért díj, Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj, Magyar Nemzet Aranytoll, Családbarát Médiáért díj tulajdonosa.

- Mi volt az első hrabalos élménye?

- Olvasóként a Túlságosan zajos magány, amely a Gyöngéd barbárok címmel megjelent kötet egyik kisregénye. Hanta egy pincében dolgozik, és mindenféle papírszemetet présel egy géppel bálákba. A hentes csomagolópapírjától kezdve, a festmény-reprodukciókon át a klasszikusok gyönyörű alkotásáig. Hrabalnak ez egy felemelő látomása az emberi kultúra hanyatlásáról, és főhősének, Hantának célja csupán az, hogy minden bálába beletegyen egy klasszikus „lámpást”. Hrabal legtöbb könyvét személyes élményei ihlették: nevelőapja egy sörgyár gondnoka volt, így született meg a Sörgyári capriccio, szolgált forgalmistaként is, erre alapozta a Szigorúan ellenőrzött vonatok világát, és bizony Prága belvárosában dolgozott egy vas és fémgyűjtő telepen is. Azt hiszem a lelki elsivárosodással kapcsolatos jóslata bizonyos mértékig bejött: egyre kevesebbet olvasnak az emberek, a televíziók próbálják odaszögezni őket a foteljükbe a himihumi műsoraikkal. Újságírói munkám során mostanában eljutottam olyan lakásokba is, ahol biza egyetlenegy könyvet nem láttam…

- Kedvenc Hrabal Kötete?

- Gyakorlatilag minden könyvét szeretem. Igazi regénye: az Őfelsége pincére voltam, amely szép cselekmény egy idős ember visszaemlékezéseiről: aki kifutófiúból az egyik legjobb étterem főpincére lett, és házassága révén is hihetetlen karriert futott be. Leginkább a férfivá érés időszakát mutatja be hihetetlen szépséggel. Van egy önéletrajzi trilógiája is: nálunk a könyvek Házimurik, Vita nuova, Foghíjjak címmel jelentek meg. És a rövidebb elbeszélései is lenyűgöznek: a Szélhámosok, a Keresztelő 1947, A gyémántszemű, és A berúgott dob című, amelyek a Tükrök árulása kötetében találhatóak. Hrabal jogi doktorátussal rendelkezett, filozófus alkat volt, és nagyon sokat olvasott. Több alapvető olvasmányát említette nekem, igyekeztem elolvasni azokat. Szerintem Louis-Ferdinand Céline-től az Utazás az éjszaka mélyére hatott leginkább Hrabalra, írásaiban én ezt érzem vissza leginkább. Érdekes, de Céline-ről korábban én sem hallottam, s azt tapasztalom nem közismert író. Ritkán járok Debrecenbe, és nemrég ittam egy kávét László Ákos grafikusművésszel, akinek Céline a kedvenc írója, sőt oldalakat idéz fejből a könyvből. És itt a kör bezárul. Nézzük meg Ákos bácsit, Hrabal biztosan írt volna róla egy elbeszélést.

- Hogy találta meg Önt a Playboy?

- Nem ők találtak meg, én találtam meg őket 1992-ben. Volt két dilim: az egyik, hogy újságíró legyek, a másik pedig az, hogy a Playboynak készítsek nagyinterjúkat. Ugyanis olvastam az amerikai Playboy interjúját Milos Forman cseh származású filmrendezővel, aki többek között a Hair című zenés filmet is rendezte. A nagyon terjedelmes portréinterjú lenyűgözött. Ez volt a minta. Ismeretlenül kerestem fel a magyar kiadás főszerkesztőjét, és elmondtam neki, hogy én egy Hrabal interjút szeretnék készíteni. Persze, persze, csináljam – biztatott, én pedig örültem a lehetőségnek. Csak egyetlenegy dolgot nem tudtam: Hrabal arról is közismert volt, hogy senkinek sem adott interjút. Úgyhogy rám hagyták, és meg voltak arról győződve, hogy soha többé nem jelentkezem.

- Hogyan sikerült a találkozó?

- Nem volt egyszerű. Először írtam neki egy levelet, biztosan begyújtott vele. Elutaztam Prágába, magyar egyetemisták kollégiumi szobájában sörrel, és fenyőlikőrrel öblögettem a torkom, így készültem a nagy találkozásra. Aztán egy téli délután felkerestük a főváros melletti faluban, a nyaralójánál. Szerencsénk volt: éppen az udvarán etette a macskáit. Nagyot nyikordult a kertkapu, amikor beléptünk, köszöntünk vagy ötször, de ügyet sem vetett ránk. Aztán a tolmácsom elmondta, hogy mi célból jöttünk, mire elordította magát. Azt kiabálta, hogy „menjetek a francba”. Berohant a házába és magára csukta az ajtót. Másnap vittem neki egy szatyorban egy üveg Egri Bikavért, és néhány konzerves tejet a macskáinak, bár ő nem volt ott, harmadnapra a kilincsre akasztott csomagom eltűnt. Aztán a szomszéd látta, hogy napok óta valami idióták ácsorognak a bejáratnál, és behívott magukhoz. Hrabal barátja volt, gyakran ebédelt náluk az öreg. Néhányszor átugrott hozzá a hátsó kapun, de Bohouska nem volt sehol. Aztán már éppen indulni készültünk, amikor azt újságolta: gyertek, fogad benneteket az író! Nagy kupi volt nála, pattogott a kályhában a száraz fa.

Az asztalán ezer könyv, a fali akasztón hatalmas bögrék. És ott ült egy széken, lábát az ágyon pihentetve Hrabal. Kezet nyújtott, és azt mondta: Te egy kitartó barom vagy, adok neked egy interjút. Biztosan kapsz majd ezért egy díjat, s ha nem, akkor majd beszólok a Belügyminisztériumba… Hát így kezdődött. Évek alatt még ötször találkoztunk, gyakran üvegből ittuk a Stolichnaya vodkát. Már nem élt a felesége, nem volt gyermeke. Köszvényes volt a lába, fájlalta. Minden prágai sarkon felismerték, és megkérdezték tőle, hogy hogy van. És ezt már nagyon rühellte. Kemény páncélt vett fel, látszólag utálta az embereket. De ha megnyílt, ő volt a világ legkedvesebb embere. Egyszer levertem egy pohár sört, mire rám rivallt: „inkább boruljon ki a babakocsi, minthogy kiöntsd a sörödet”. Többször mondta, hogy elege van: meg akar halni. És évekre rá megtette, kiugrott egy prágai kórház ablakából. És ez nem fikció, ez a valóság. Egyébként Hemingway volt a „példaképe”, aki még utoljára belenézett a vadászpuska csövébe…

- Miért hozta létre a Hrabal.hu internetes oldalt?

- Érdekvédelemből. Hogy ne lehessen üzleti célból kihasználni a nevét. Akkor inkább használjam én ki, és a Hrabal interjúimat tároljam rajta. De félretéve a tréfát, a félelmem beigazolódott, egy budapesti söröző tulajdonosa már elismerte nekem, hogy szerette volna megvenni ezt a domain nevet, hogy a vendéglátó ipari vállalkozását az író neve alatt futtassa. Persze ápolják Hrabal nevét, és jóféle cseh söröket mérnek náluk, sőt az író könyveit, és az íróról szóló könyveket is kirakták a polcukra. Le is emeltem a saját könyvemet, és megpörgettem lapjait. A pultos lány elkapta a pillanatot, és rám mosolygott, mire azt mondtam: én írtam. Megint csak mosolygott, és azt mondta: nyugodtan olvasson bele! Egyszer tíz tagú társasággal is jártam ott, s a pincér megjegyzést tett, amikor az este folyamán nem egyszerre rendeltünk, hanem valakinek eszébe jutott, hogy megenne még egy morvaországi rántott szeletet. Bár a helyen minden Hrabalról és a csehekről szól, a személyzeti lelkekből azért hiányzik valami. Március végén lesz, hogy 100 éve született Hrabal. Tervezem, hogy március 28-a előtt felrakok minden általam ismert Hrabalos programot ajánlóként a honlapra. Amúgy még a vargaattila.hu-t is működtetem. Ezt önvédelemből tettem. Túl sok a Varga Attila, a számítástechnikáról, és a pápaságról is írtak ezen a néven, és nem én voltam az. De Romániában parlamenti képviselő is él ilyen névvel, majd egy testépítő bajnok, sőt Debrecenben a szomszéd házban nőtt fel egy névrokonom, aki mostanság blogger, és újságírónak vallja magát. Egyetlen jó hír, hogy egy Varga Attila nővé operáltatta magát, és ma már Andrea névre hallgat. A Hrabal interjúk után bárhová mentem szakmai körökben, megkérdezték: Maga az a Varga Attila, s én büszkén mondtam: igen, az vagyok. Most is Hrabal az iránytűm. Riportjaimban, könyveimben igyekszem az egyszerű emberek életét, szépségüket bemutatni.

Dalnoky

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.