A nénike szerette az itókát. Hat éve megözvegyült. A családi fészekből rég kirepültek gyerekei. Mindkét fiú elhagyta az országot. Németországban, Hamburgban élnek, dolgoznak. Évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor látogatnak haza. Anyukájuknak vettek egy okostelefont, azzal tartják a kapcsolatot.
A néni eléggé békétlen, szókimondó. Barátnői megszámolásához elég két ujj. Az igazságtalanság bőszíti. Ilyenkor nem ismer se Istent, se embert. Úgyhogy vénségére egyetlen hűséges társa maradt, az alkohol.
A napot ma is kocsmában kezdte. Kevertet iszik, sörrel. Szerencsére nem viszi túlzásba. Reggel, délben, este egy-egy rundó, plusz kísérő. Teszi ezt inkább a társaság kedvéért. A kocsmában legalább szólnak hozzá.
Szóval, legurította a napindító mennyiségét, majd a bolt felé vette az irányt. Szerény nyugdíjából életét tengetve, mára sem tervezett lukulluszi lakomát. Paprikáskrumpli, egy szál virslivel megbolondítva. A hozzávalókat kosárba pakolta. Nézelődött még az édességes gondolánál. Egy kis nassolni valóra erősödött benne a kísértés.
„Ha elcsábulsz a csokira, délben nem lesz kevert.” – zsarolta magát, sikerrel.
A kasszához tipegett. Futószalagra rakta a kevés vásároltat. Nem voltak sokan, így hamar rá került a sor. Zsebébe nyúlt. Egyre kétségbeesettebben kotorászott benne, de nem talált egy huncut forintot sem. Pedig emlékezett rá, otthonról ezerötszázzal indult. Csupa apró. A kevert után maradt még nyolcszáz forintja. Hova tűnt?
A pénztárosnőnek szégyenlősen mentegetőzött. Az eladó ismerte, nem lepődött meg. Gondolta magában: „Már megint elitta, és most színészkedik.”
A néni szeméből azonban könnycseppek csordultak. Őszinte áradat. Érezte a pénztáros is.
- Marika néni! – szólalt meg váratlanul. – Tessék hagyni! Kifizetem.
Hálálkodásra nyitotta volna száját, mikor egy ifjú legény rontott a boltba. A kocsmáros fia. Markában pénzt szorongatott. Hamar ki is derült, pontosan nyolcszáz forintot.
- A kocsmában tetszett hagyni – nyújtotta át.
Ekkor a néninek beugrott. Amikor a söntéspultnál fizetett, hallotta a padlóra hulló érmék koppanását, de a kevert éppen cigányútra ment. Köhögött, krákogott, levegő után kapkodott, így azonnal el is felejtette.
Csak állt a kasszánál. Bénult a hálától. Röpke perc alatt ketten is törődtek vele. Ráncosodó arcát újra könny kezdte áztatni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás