Hogyan védekezzünk betörések ellen?

betörő

Debrecenben történt, hogy míg egy fiatal pár a hálószobában szeretkezett, addig a nyitva felejtett bejárati ajtón besurranó betörő kirámolta a lakást.

 

A bűnügyi statisztikák 2012-ben 46 ezer betörést regisztráltak. Ez csak az ismertté vált esetek száma, mert két-háromszorosa sejthető, hiszen kisebb értékre elkövetett betöréseket gyakran be sem jelentenek.

Az Országos Kriminológiai Intézet 2009-es felmérése szerint a betörők nyolcvan százaléka soha nem kerül elő. Az elkövetők 92 százaléka a férfi.

Kisebb betörések alkalmi elkövetők számlájára írandó, a nagyobbak esetében már szervezett bűnözői körök is megjelennek.

Veszélyesek a téli hónapok, illetve a napközbeni időszak, amikor sok tulajdonos nem tartózkodik otthon.

Gyakran az alkalom – nyitva felejtett ablak, ajtó – szüli a betörőt, vagy gazdagságot mutató házak, életmód az indító ok.

A betörések ellen lehet és kell védekezni. Felmérések szerint egy betörő öt percig kockáztatja a lebukást. Ha a védelmi eszközök ennél tovább tartják fent, inkább eláll szándékától.

Az alábbiakban egy felsorolás következik a teendőkről, remélve, hogy ezek megvalósítása, megléte, csökkenti a betörés lehetőségét:

- kössön lakásbiztosítást betörési kártérítésre,

- ajtók, ablakok mechanikai védelmének erősítését végezze el (biztonsági zárak, hevederek, rácsok),

- elektronikus védelemre is gondoljon (riasztó, kamera, időkapcsolós fényforrások),

- kulcsot ne tegye a lábtörlő alá vagy a villanyóra szekrénybe,

- a nyílászárókat zárja, még ha csak rövid időre is megy el otthonról,

- ne hangoztassa környezetében, ha több napra elutazik,

- kérjen meg egy megbízható szomszédot, hogy figyeljen tulajdonára, naponta ürítse a postaládáját,

- ugyancsak kérheti a rendőrség, biztonsági cég segítségét is, hasonló okok miatt,

- értékeit biztos helyen tartsa (lemezkazetta, páncélszekrény vagy biztonsági cég széfjében),

- ha idegen csenget, legyen óvatos!

- ha közüzemtől érkezik valaki, azonosítót kérjen, vagy hívja fel a szolgáltatót, mielőtt beengedné.

                                                                                   Somogyi Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.